Keegan kétmillió fontos pert nyert a Newcastle ellen

premier_league.jpg

    Az angol labdarúgó Premier League független bírósága kétmillió fontos kártérítést ítélt meg pénteken Kevin Keegannek, az élvonalból időközben kiesett Newcastle United korábbi vezetőedzőjének, mert a klub szerződésszegéssel kényszerítette lemondásra még 2008-ban.

    A korábbi angol szövetségi kapitány azért állt fel a kispadról, mert a vezetők – az ő tiltakozása ellenére – az átigazolási időszak utolsó napján egy ismeretlen uruguayi játékost igazoltak le kölcsönbe.

    "Ezt a fiút senki sem látta játszani, egy-két klip volt róla az interneten. Nekem pedig le kellett igazolnom, hogy szívességet tegyünk két dél-amerikai játékosügynöknek" – nyilatkozta a felperes Keegan.

    A bíróság azért is döntött Keegan javára, mert a tréner szerződésében benne volt, hogy átigazolási ügyekben ő mondja ki a döntő szót, ebben az esetben pedig nem ez történt.