A csoportmérkőzések után újabb magyar-szerb összecsapást rendeznek a férfiaknál a horvátországi vízilabda Európa-bajnokságon, ezúttal a bronzért csap össze a két veretes múltú együttes szombaton.
A világbajnok szerbek és az olimpiai bajnok magyarok találkozásához "illőbb" lett volna a zágrábi Eb-döntő, csakhogy a házigazda horvátok a szerbeket gyűrték le 10-9-re a csütörtök esti első elődöntőben, míg a másodikban az olaszok Kemény Dénes legénységére mértek 10-8-as vereséget.
Előzetesen a magyaroknak állt a meccs, s nem pusztán azért, mert a nehezebbnek ígérkező ex-jugoszláv ágat elkerülték, hanem mert az itáliaiaknál még ez az átalakulóban levő, a lemondások miatt részben kényszerből megváltozott összetételű gárda is jobbnak, erősebbnek tetszett. Ha nem is könnyedén, de a két legutóbbi mérkőzésen is a magyar válogatott nyert, a július végi, siracusai tornán 11-8-ra, az Eb előtti Vodafone Kupán, az augusztus 20-i, margitszigeti összecsapáson pedig 9-8-ra. Ehhez képest péntek késő este, a horvát fővárosban a taljánok örülhettek, mivel ezúttal – immár komoly tétmeccsen – ők diadalmaskodtak két góllal.
"Azt gondolom, hogy a győzelmük teljesen megérdemelt" – nyilatkozta a vesztes elődöntőt követően Kemény Dénes szövetségi kapitány sportszerűen, s dicséretes önkritikával, amitől azonban aligha derült jobb kedvre a magyar sikerért szorítók tábora. Amely okkal érzékelte úgy, hogy a játékosok többségénél hiányzott, s csak néhányuknál volt tetten érhető az elvárt harci kedv, a nyerni akarás töretlen vágya. Az is kérdés, hogy mért nem lőtték be az elején Biros Péterék meglévő helyzeteiket, mért sorjáztak a rossz, pontatlan átadások, mi miatt akadozott a támadójáték. Vagy éppenséggel, hogy mért maradt ki két magyar büntető is, miközben a magyar kapuba potyagólok is hullottak.
Kemény Dénes együttese a zágrábi csoportrangadón a szerbek legyőzésével hatéves "átoknak" vetett véget 9-6-os sikerével. Szombaton, a bronzéremért zajló mérkőzésen (17:30 ó) a múlt hétfőihez hasonló teljesítményre lesz szükség az újabb győzelemhez.