Kezdetben még megijedt, ha határozottan védekeztek ellene, de már nem óvja túlzottan a korábban sérült térdét a 19 éves Tóth Gabriella, aki jó játékkal és góllal tért vissza a több mint féléves kihagyást követően a Győri Audi ETO kézilabdacsapatába.
reb • „Persze, most jókor hív, éppen végeztem a kondival” – szól a telefonba az éteren keresztül is érezhető vidámsággal a 19 éves Tóth Gabriella, akit a szeptemberi sérülését követően vasárnap, az Érd elleni bajnoki elődöntőben láthattunk újra a pályán.
„Szeptember óta ezt a pillanatot vártam. Elég hosszadalmas volt a gyógyulás, de túléltem” – folytatja feldobottan csicseregve az irányító, aki március 19-én posztolta közösségi oldalára, hogy hamarosan visszatér, de még több mint egy hónapnak kellett eltelnie, hogy ismét élesben szerepeljen a Győri Audi ETO felnőttcsapatában.
A térdszalagszakadást követő fél év március 24-én telt le, ám szükség volt az egyéni munkára, az erőnlét fejlesztésére, hiszen – ahogyan fogalmaz – nem eshetett csak úgy vissza a társak közé. Még érzi magán, hogy a sebessége és az erőnléte nem az igazi, de a lábát már nem óvja túlzottan.
„Az első-második edzésen még nem olyan határozottan mentem a falhoz, mint korábban. Félénkebb voltam az egy-egy elleni játékban, és megijedtem, ha százszázalékosan védekeztek ellenem. Azért annyira például nem féltettem a térdemet, mint Duda (Eduarda Amorim – A szerk.), s bár az edző, Danyi Gábor szerint még másként ugrom fel, úgy érzem, jó úton haladok afelé, hogy a régi önmagam legyek.”
A 19 éves kézilabdázó úgy érzi, bizonyos szempontból nehéz a visszatérés, hiszen a szezon hajrájában a hazai és nemzetközi porondon egyaránt kemény mérkőzések várnak a Győrre. „Ez nem az az időszak, amikor azt mondják: na gyere, Gabika, türelmesen megvárjuk, míg visszailleszkedsz.”
Ugyanakkor a vagányságáról is ismert irányító érzi: ha például a kulcsjátékosok pihentetése miatt kap öt-tíz percet, képes lesz jól megoldani a feladatát. S persze már az egy-két percnek is örülne. Vasárnap, az Érd felett aratott 42-26-os siker alkalmával mindenesetre élt a lehetőséggel, és belőtte a rábízott hetest.
„Jót tett az önbizalmamnak a gól. Ambros Martín csak annyit mondott, élvezzem a játékot. Még fel sem álltam a kispadról, már az egész aréna tapsolt, s többiek ráadásul összehozták azt a különbséget, amelynek a tudatában felszabadultan kézilabdázhattam.”
A társak a felépülés alatt is biztatták, bátorították, a spanyol mester pedig a műtétet követően meglátogatta a kórházban, még könyvet is vitt neki, hogy elüsse az időt.
A kényszerpihenő nehéz időszakát.
„Az volt, de jól is jött. Egyrészt – ha lehet így fogalmazni – örülök, hogy fiatalon szenvedtem el súlyos sérülést, mert így gyorsabban regenerálódtam. Remélem, egész életemre ki is pipálhatom az ilyen jellegű kihagyásokat. Másrészt, az elmúlt hat-hét, Győrben töltött évben rendre hatvanperces játékos voltam, akkor is, amikor Veszprémben vagy Mosonmagyaróváron játszottam (ezek a Győr fiókcsapatai voltak – A szerk.). Ráadásul a nyarak a korosztályos válogatott felkészüléssel teltek, örültem, ha egy-két hét szabadság jutott. Így legalább most – ha már muszáj volt – kipihentem magamat, és újult erővel vágok neki a következő alapozásnak.”