képek: Igényes bemutatók a békéscsabai BUDO Gálán!

image

Békéscsabán, a Városi Sportcsarnokban rendezték meg a BUDO Gálát, amit a Viharsarok BUDO SE és a Békés Megyei harcművész Szövetség szervezett. Sajnos, a nézőszám lehetett volna nagyobb is, hiszen a gála jótékony célt is szolgált, de azok, akik eljöttek, jól szórakoztak.

A Taiko dob jelzése után Shihan Gregor László VI.DAN, a Békés Megyei harcművész Szövetség elnöke köszöntötte a közösnséget és a bemutatós csoportokat, majd kezdődött a műsor. A harcművészeti bemutatókat egy brazil eredetű harcművészet kezdte, a Viharsarok Budo Sport Egyesület Capoeira Água de Beber szakosztályának bemutatója, brazil mesterük Formado Marcelo vezetésével. Ezutánután Lévai Péter 3. mesterfokozatú mester vezetésével következett Ving Tzun Kung Fu bemutató. Lévai Péter kapta meg az idén a megyei harcművész szövetség „Érdemes Mester” díját. Csoportja egyben Escrima bemutatót is tartott..  A harmadik bemutatós csapat  a Békéscsabai Lakótelepi SE WTF Taekwon-do szakosztálya, Szedoglavits Alajos 2.Dan vezetésével. Az olimpiai taekwon-do versenyszerű küzdelmeit is láthatták a nézők. A Viharsarok Budo Sport Egyesület Aikido Szakosztályának, a Gádorosi Aikido Klub és a Gyulai Aikido Klub aikidosainak a bemutatóját láthatták ezután, a bemutatót Tatics Krisztián Milán, 1.dan (Békéscsaba), Dobos Attila 1. dan (Gádoros) és Uhrin Béla 1.dan (Gyula), aikido mesterek vezették.
A főleg pusztakezes harcművészek után egy fegyveres következett, a kendo, mely a japán szamuráj kardvívás versenyszerű formája. A kendo bemutatót a Viharsarok Budo Sport Egyesület Kendo Szakosztályának tagjai mutatták be, Práth Tamás 2.Danos kendo mester vezetésével.Csak úgy visszhangzott a csarnok a shinaik, a bambuszkardok csattogásától!
A tartalmas bemutató műsor első részét kyokushin karate bemutató zárta. A Karcagi S.E. Kyokushin Karate Szakosztály bemutatóját láthatták a nézők, Sensei Gyarmati Imre 4.Danos Érdemes Mester, nemzetközi bíró  vezetésével. Formagyakorlat, küzdelem, töréstechnika- nagy sikert aratott. A szünetben a Békéscsabai Premier Művészeti Szakközépiskola és Szakiskola növendékeinek táncműsorát láthatták, pergő ritmusú zenére, szép összhanggal. Szünet után ITF Taekwon-do bemutató keretében formagyakorlatot (tull), rúgástechnikai kombinációkat és bázisgyakorlatot láthattak a nézők,  a Békéscsabai Lakótelepi SE ITF Taekwon-do Szakosztálya bemutatózott , Krajcsó István 4.Danos Érdemes  Mester irányításával. Utánuk egy olyan küzdősport következik, melynek nagy múltja van Békéscsabán, a Judo.. Gyáni János 6.danos mesternek, kétszeres olimpikonnak, senior világbajnoknak sikerült újra magas szintre hozni a judot Békéscsabán, ahogyan ezt a Békés Megyei Kano Judo SE bemutatójából is látszott, amit Gyáni Brigitta vezetett. Majd a Békéscsabai Lakótelepi SE All-Style Karate és Kick – box Szakosztályának, valamint az Újkígyósi Kick-box SE-nek a versenyzői jöttek,  akik nagyon sok érmet szereztek a legutóbbi olaszországi junior és kadett Európa-bajnokságon. A bemutatós csoportot a Világ jelenlegi legeredményesebb kick-boxosa, a hétszeres világ- és nyolcszoros Európa-bajnok Debreczeni Dezső 5.danos mester irányította.. Ezek után ismét fegyveres harcművészeti demonstráció következett.. A Magyar Battodo Szövetség Jodo és battodo bemutatói következnek, Márton Imre 5.Dan aikido, 5. Dan Battodo, 3.Dan Jodo, és 1.Dan Iaido mester vezetésével., akik Makóról és Szegedről érkeztek. Nagy élményt jelentett bemutatójuk, a borotvaéles katanakkl végrehajtott vágástechnikák főképpen.A tartalmas gálát egy ősi, magyar harcművészet zárta, a barantaAkiket  Gyarmati Sándor vezetett. Hangulatos bemutatójuk, és az azt követő taps egyben a Gála értékelése is volt…
 
Forrás: Gregor László