A világjáró kosárlabdazsonglőrök, a Harlem Globetotters csapata március 23-án a Budapest Sportarénában, 24-én pedig Veszprémben kápráztatják el a közönséget. Rajongóik azonban már a fellépés előtt találkozhattak a együttes két tagjával és edzőjükkel a Budapesti Sport Egyesület városmajori csarnokában.
A Harlem Globetrotters bemutató edzést, vagy inkább közönségtalálkozót tartott a budapesti fellépés előtti estén, március 22-én a BSE városmajori termében. Az eseményen két játékos, Airport Greenup és Rocket Rivers, valamint a vezetőedző, Sweet Lou Dunbar vett részt. Az 57 éves Lou előbb mesélt a Harlem történetéről, amely 84 éve kezdődött, és amelynek ő maga már több, mint 30 éve részese. Ezután készséggel, sőt, fülig érő szájjal válaszolgatott a nagyrészt gyerekekből álló közönség kérdéseire. Elmondta, hogy nem az számít, hogy valaki milyen trükköket tud. Elsősorban legyen jó játékos, és utána már mindenre meg lehet tanítani. Így fordult a BSE lánycsapatának tagjaihoz is, akiknek a játékosok megmutatták a „mágikus kört”, azaz, hogy hogyan szoktak bemelegíteni. Majd nekiálltak autogrammokat osztogatni és fényképeszkedni. Szoros időbeosztásuk ellenére a kosarasok kaphatók voltak még egy kis játékra, a gyerekek nem kis örömére. Bár a nagyobb trükköket másnapra tartogatták, egy-két zsákolás és félpályás kosár azért belefért.
Biztosra vehető, hogy a Harlemnél a kosárlabdatudás mellett legalább olyan fontos tényező a vidámság, ami nem csak a show része. Jókedvvel és közvetlenséggel fordultak mindekihez, mosolyognak, pacsiznak, úgy tűnik, fáradhatatlanok. Aki találkozik velük, rögtön megszereti őket.
Kiss Nóra