Mondhatni, egy verseny volt a sok közül. Angyalföld kies, külső területén, ahol a BVSC-DEGA-Tát birkózó szakosztálya másodszor rendezte meg a junior birkózók számára a DEGA Kupa nevet viselő versenyét. Aki a Tatai útra ellátogatott, azt is láthatta, itt többről is szó volt. Bizonyos szempontból feltétlenül.
A teremben felállított lelátók roskadásig megteltek. Részben az éppen nem birkózó versenyzőkkel, részben a szurkolókkal. Közöttük többen a magyar birkózás legnagyobbjai is ott voltak. Ami azt is jelenti, hogy az idősebbeket változatlanul érdekli, merre is tart az egyik legeredményesebb magyar olimpiai sportág? Mit ígér a jövő?
Tóth István, a házigazdák ügyvezető igazgatója – nem mellesleg az 1980-as, moszkvai olimpia ezóüstérmese, világbajnok – szerint a részt vett 22 egyesület 69 sportolója nem rossz szám. Minden relatív. Manapság tényleg nem az. A régi, szép időket meg felelsleges túl sokszor emlegetni. Maradjunk a mánál és örüljünk annak, hogy a húszéves juniorok minősítő versenyére a hét súlycsoportban összejött átlagosan tíz-tíz induló. A pontversenyt egyébként a Vasas szakosztálya nyerte, megelőzve a BVSC-DEGA-Tát és a Ferencváros képviselőit.
Ami pedig különösen tetszett: kis túlzással egymást érték a régebbi idők nagyságai. Ellátogatott a rangsorolóra minden idők egyik legnagyobbja, a három olimpiai ezüst után negyedszerre aranyérmet is megszerző (1952-1956-1960-1964) Polyák Imre (képünkön, oldalán Kiss Balázs), az egy korosztállyal fiatalabb Kiss Ferenc, aki Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes (1972) is volt. Azután a fiatalabbak, Rácz lajos 1980, Moszkva ezüstérmese, Sike András, Szöul (1988) bajnoka és a Barcelonában (1992) első Repka Attila, hogy csak a legnagyobbakat említsük.
Bár szombaton a Vendéglátóipari Főiskolán hallgatóként hivatalos volt, egy rövid időre ennek ellenére ő is megjelent: Kiss Balázs, aki tizennyolc éves, kényszerű „diétát” követően szerzett ismét világbajnoki címet 2009-ben Magyarországnak.
Aki nem volt személyesen érdekelt valamelyik súlycsoportban, csak ezeket az extraklasszisokat láthatta közelről – akár szóba is állhatott velük! -, az már nem hiába kereste fel a Tatai úti birkózó bázist!
Fotó: JochaPress