Most is mint már évek óta,az LP.Promotion Paszterkó László és Erika nagyszerű gálát hoztak össze. A már jól bevált helyszín és az idő is kedvezett a népes tömegnek, akik idén is kilátogattak a gálára.
Bemelegítésnek Paszterkó Laci által felkészített,amatőr bokszolok léptek a ringbe. Mindegyik nagyon elszántan küzdött,a hazai közönség biztatásával. Látszott,hogy nagyon elszántak és nyerni akarnak.A jó bevezetés után a profik vették át a szerepet. Jó mérkőzések voltak,de véleményem szerint a legizgalmasabb mérkőzéseket a mi bokszolóink nyújtották.
Balogh Laci kezdett tőlünk. Lacinak nem volt ismeretlen az ellenfél,ugyanis Fekete Sándorral már bokszolt. Sanyi most is mint mindig nagy szívvel küzdött, és ugyan az első menetben Laci test bombái földre küldték, összeszedte magát,és végig bokszolta a négy menetet,a tőle megszokott stílusban. Végül is elkönyvelhettük az első győzelmünket Párkányban. A második érdekeltségünk, a fiatal és nagyon tehetséges Füzesi Adrián volt. Nagyon izgalmas mérkőzésnek ígérkezett, két remek alkatú, tudású bokszoló lépett a ringbe.
Adrián dolgát nehezítette, hogy Kassai Ignác bal kezes felállású., és mivel Adrián hallatott magáról a Vető Gábort érintő kritikáknál, sokan kísérték figyelemmel,mit is tud valójában a "fiú"? Azt gondolom,hogy ezzel a mérkőzéssel Adrián kivívta az elismerést, tudatos, okos boksszal, egy pillanatnyi kétséget nem hagyott, hogy győztesként hagyja el a ringet a nézők számára. Nagyon izgalmas, látványos meccset csináltak. Ignác tapasztalt profinak mondható 13mérkőzésével. Sok jó bokszoló ellen küzdött külföldön. Érzésem szerint, Adrián minden menetet megnyert, voltak szorosabb menetek, de mindig annyival jobb volt, hogy elhozza a menetet. Már most érződik a bokszán, a profibb mentalitás. Az első két mérkőzésén még nagyon amatőr stílusban pörgött, már érezhető, hogy tudja beosztani az erejét. Összegezve, elkönyvelhettünk egy újabb remek győzelmet, és bízom benne, hogy sok ilyen remek győzelmet fog még Adrián hozni. Amitől Én a legjobban tartottam az a harmadik "fiúnk" Füzesi Ádám ringbe lépése volt. Ádi élete első profi meccsét vívta, a már 18 mérkőzést számláló Szebelédi Richárd ellen. Bár nem sok amatőr múlttal rendelkezett Richárd, még is profiként jóval tapasztaltabb volt. Ahogy várható volt, rögtön letámadta Ádámot aki belement az adok-kapokba. Óriási közönség szurkolás volt.A közönség is láthatta,hogy Richárd nagyon sokat fejelt, és nem egy alkaros ütés is belefért a bokszába, amit a bíró nem igen vett észre. Persze ez nem amatőr boksz, de azért a fejelés itt talán még inkább nagyobb szabálytalanság, mivel még fejvédő sincs a fiúkon. Ádám kicsit megilletődött, de olyan óriási szívvel bokszolta végig a 4 menetet, amit csak nagyon kevés bokszolóra jellemző. A harmadik menetben én már nem akartam, hogy tovább folytassa. Nem éreztem úgy, hogy szükséges lenne, nem azért mert olyan kilátástalan volt a küzdelem, hanem az ellenfél szabálytalan boksza,tűrhetetlen volt. Féltettem Ádámot, de ő megmutatta, hogy egy bokszolónak így kell küzdenie a ringben. Olyan negyedik menetet csinált, hogy szerintem azt meg is nyerte. Egyszóval Ádám nem csak tehetségét villantotta meg,hanem egy olyan sportolói hozzá állást,amiről mindenki példát vehet. Egy kis balhé azért most sem maradhatott el. Toto nem bírta megállni, hogy ezt a szabálytalan bokszot ne tegye szóvá, kicsit durvábban mint kellett volna, amiért a későbbiekben elnézést kért. Ugyanez nem volt elmondható a másik félről, aki eredmény hirdetés után nem fogott kezet Ádival. Ezért még forrt a hangulat a későbbiekben is, de aztán "lenyugodtunk". Itt szeretném még megemlíteni, hogy Ádám és Adrián felkészítését édesapjuk, Füzesi József "Bunyó" irányította, néhány közös edzést is csináltunk együtt, ahol Toto is besegített. Két nagyon jól felkészült, tehetséges, fiút láthattunk a ringben. Ádinak az első profi mérkőzése mindenképp emlékezetes marad, nem nyertünk? Kit érdekel?Majd legközelebb, és ebben 100% biztos vagyok.
Forrás: Belinszky Krisztina – Ironbox