Kessié ügynöke megtörte a csendet a távozásról

George Atangana, Franck Kessié ügynöke a nyilvánosság előtt beszélt a játékos Milanból való távozásának okairól és az FC Barcelonába igazolásának hátteréről. Továbbá a képviselő cáfolta a megjelent híreszteléseket, amelyek szerint nemrég felajánlotta az elefántcsontparti középpályást a Milannak és az Internek.

“Franck még soha nem volt olyan boldog, mint most. Elért egy olyan célt a karrierjében, amely sok játékos számára csak egy álom marad, mégpedig azt, hogy az FC Barcelonában játszhat. A futballnak köszönhetően mindig is csodálatos városokba vezetett az útja: Cesena, Bergamo, Milánó és most Barcelona. Minden városban nagyon boldog volt a családjával.” – mondta Atangana.

A MILANRÓL
“A kiteljesedés érzése köti őt a Milanhoz, mert sikerült elérnie azt, amiről álmodott, amikor a Rossonerihez igazolt. Ez volt az első Milan a Berlusconi-korszak után és nekünk is nagy volt a tét, de nyertünk. Franck aktívan kivette a részét a bajnoki cím megnyeréséből, amely 2010/11 óta hiányzott. Továbbá nem szabad megfeledkeznünk az azt megelőző szezonbeli teljesítményről sem, mert ha az utolsó fordulóban Bergamóban nem rúgja be azt a két tizenegyest, akkor a csapat nem jutott volna be a Bajnokok Ligájába és az talán hatással lett volna a következő szezon végkimenetelére is. Plusz ott van a szurkolókkal való hosszú éveken keresztül ápolt kapcsolata, amely számunkra érintetlen. Tudjuk, hogyan legyünk hálásak és azzal is tisztában vagyunk, hogy milyen, amikor megváltoznak a dolgok.”

A TÁVOZÁS OKÁRÓL
“Calhanoglu, Donnarumma és Romagnoli ugyanúgy távozott, és ugyanezen okokból nehézség adódik a Milan számára a jelenlegi szerződések meghosszabbításával, legalábbis nekem nagyon úgy tűnik. Nem értem, hogy miért csak Franck távozásával foglalkoznak ennyit.”

A KLUBNAK ÉS A SZURKOLÓKNAK TETT MARADÁSI ÍGÉRETÉRŐL
“Természetesen akkor ez volt a szándék, azonban egyoldalúan nem lehet lezárni a hosszabbítást. Januárban is visszautasítottuk számos nagy klub ajánlatát, mert meg akartunk állapodni a Milannal. Van egy dolog, ami nagyon furcsának tűnik számomra, mégpedig az, hogy úgy tűnik, Kessié búcsúja után bizonyos korábban áthidalhatatlannak tűnő akadályok most megoldhatók.” – utalt az ügynök a klubon belüli fizetési plafon esetleges átlépésére.

A TÁVOZÁS MEGBÁNÁSÁRÓL
“Amikor olvasok bizonyos híreket, mindig az az érzésem, hogy valami irreális dologgal szembesülök. Franck nem olyan játékos, aki akár Olaszországban, akár más országban ajánlgatja magát különböző kluboknak. A pályafutása alatt soha nem kellett ilyet tennie. Amikor az Atalanta játékosa volt, a Milan hívott fel minket és a Barcelona esetében is ez volt a helyzet. Szeretném egyszer s mindenkorra tisztázni, hogy januárban nem tervezünk távozni Barcelonából, ennek következtében az Olaszországba történő visszatérés sem valószínű, hogy megvalósítható.”

A KEVÉS JÁTÉKLEHETŐSÉGRŐL
“Semmi olyan nem történt, amire nem számítottunk volna. Nyilvánvaló, hogy az idő előrehaladtával egyre több és több játéklehetőségre számítunk. Nemrég érkeztünk Spanyolországba és itt más a filozófia. Francknek egy számára teljesen új futballstílushoz kell alkalmazkodnia, de ez egyáltalán nem félemlíti meg, éppen ellenkezőleg: ezek olyan ingerek, amelyek egy fejlődési folyamat részei. Csak idő kérdése. Nyugodtak vagyunk, mert a legfontosabb a klub tisztelete Franck iránt. Barcelonában mindenki nagyon elégedett vele.”

A BARCELONA VÁLASZTÁSÁRÓL
“Hét év alatt Franck bebizonyította a képességeit Olaszországban. Fejlődött, éretté vált és mindenkinek kivívta az elismerését. A Barcelona megkeresése logikus következménye volt ezeknek.”

A SZURKOLÓK REAKCIÓJÁRÓL
“Meg tudom érteni egyes szurkolók frusztrációját, amikor az egyik legjobb játékos távozik a csapatból. Bevallom, hogy ez számunkra is fájdalmas elválás volt, de a házasságok két felen múlnak és egy bizonyos ponton már nem voltak adottak ehhez a feltételek.”