A pekingi, szerénynek is jóindulattal mondható szereplést követően többszörösen is fontos volt a magyar sportélet, az olimpiai mozgalom számára, hogy kiderüljön: annál azért több van a magyar sportolókban, mint amit ott felmutattak. Nos, a válasz egyértelműen pozitív, hiszen a nyolc aranyérem mellet további érmek és ugyancsak rangot jelentő helyezések tekintetében meggyőző mérleget mondat magáénak a magyar olimpiai küldöttség. Elég csak a nyolc arany-, a négy ezüst- és az öt bronzérmet felemlíteni bizonyítékul, s az ezzel járó 9. helyet a nemzetek rangsorában.

Berki Krisztián végig magabiztosan és egyben látványosan tornászott
A számokkal persze el lehet játszani, de azért azt minden különösebb bűvészkedés nélkül fel lehet hozni az eredmény értékének alátámasztására, hogy például olyan nagyhatalmak, mint Ausztrália csak hét aranyat szereztek, míg Kanada mindössze egy első helyezést tudott elérni.


