Kedden Budapesten sajtótájékoztatón számolt be a Magyar Kézilabda Szövetség a február 27-28-án, szombaton és vasárnap Győrött esedékes női Magyar Kupa négyes döntőjének előkészületeiről.
A licitálás végére győztesként talpon maradt – s ezzel Győr városának a rendezés jogát megszerző – Duna Takarék Pénzintézet – miként a Magyar Kupa története is – kerek évfordulóval vághat neki az eseménynek: kétszeres, félévszázados jubileum birtokában. A rendezés jogát Győrnek 6,6 millió forintos licittel megszerző Duna Takarék igazgatója, Illés Zoltán (képünkön) rövid köszöntőjében többek között ezeket mondta:
– A kizárólag magyar tulajdonban lévő pénzintézetünk eredményessége bizonyos részét következetesen a helyi közösségek tájékoztatására fordította, s ez a szándékunk a jövőre nézve is. Ami a helyi sportéletet illeti, a kézilabda és a labdarúgés egyaránt fontos szerepet kap szponzorációs tevékenységünkben. Kiemelten igaz ez a legeredményesebb helyi sportegyesület és a legnagyobb helyi pénzintézet találkozásakor, amely eseményt egyébként már negyedszer sikerül Győrbe hoznunk a Duna Takarék jóvoltából. Reméljük ezzel a döntésünkkkel egy újabb, feledhetetlen sportélménnyel sikerül megajándékozni lelkes és hozzáértő közönségünket.
Sinka László szövetségi elnök afelőli meggyőződését fejezte ki, hogy színvonalas négy mérkőzést láthatnak majd a helyszínen, illetve a tévé készülékek előtt a sportág rajongói.
A négy csapat közül a Győr tűnik a legesélyesebbnek, a 2-4. helyek várományosai közül viszont senki nem a 4. hely reményében vág neki a kétnapos erőpróbának. A Győrnek Görbicz és Tomori távolléte okozhat gondot, a Ferencváros 17 év után szorul le a bajnoki dobogóról, így most a kupában remél egy érmet. A Békéscsaba nem titkoltan döntőbe szeretne jutni a Ferencváros ellenében, míg a bajnoki tabellán csak tizedik Hódmezővásárhely erőssége elsősorban a komplett felállás lehet a két nap során.
Fotó: JochaPress