Kiállítás és könyvbemutató

A halasi bokszolók egy rendhagyó eseménnyel zárják a jubileumi – fennállásuk 70 évét ünneplő – évüket.
Képzőművészeti kiállítást szerveznek és most a szorítón kívül egy emlékkötettel állnak a nagyközönség elé.

Kozma Anita a halasiak volt válogatott bokszolója, többszörös magyar bajnoki helyezett, jelenleg Budapesten, a Képzőművészeti egyetemen tanul, szobrász tanszakon.
Sikeres pályafutás áll már eddig is mögötte és a hozzáértők nagy jövőt jósolnak tehetséges művésznek. Egyedi látásmódja, tárgyi megfogalmazásai elgondolkodtatják, további meditálásra sarkallják a látogatót, aki megáll az alkotások előtt. Érintetlenül nem hagyják, az biztos.
A klub a kiskunhalasi Martonosi Pál Városi Könyvtárral közösen most 18 munkáját tárja az érdeklődő közönség elé.
A művészet, az irodalom iránt fogékony, azt nagyon is figyelemmel kísérő, művészetpártoló vecsési Seres Attila nyitja meg a kiállítást, aki egyébiránt korábban Anita edzője volt a női válogatottban.

A kiállítás megnyitójával egyidejűleg egy emlékkötet bemutatójára is sor kerül: (S)Portré címmel jelenik meg a kiadvány Csenki Ferenc alapító edző, Kiskunhalas díszpolgára és az elmúlt 70 év fontosabb eseményeire emlékezve, a halasi ökölvívás történetéről.
A kötet tartalmazza a vele készült interjút a legendás CSB korszakról, és az elmúlt évtizedek remek halasi bunyósairól. A régi legendák mellett néhány új adalék mutatja be azt a majdnem 60 évet, amit Csenki Ferenc a szorító mellett töltött. Helyet kap benne unokájának visszaemlékezése is. Impressziók címmel volt tanítványai, családtagjai osztanak meg egy-egy jellemző momentumot, emléket az edzőről, aki pedagógus nevelő is volt egyben. A közelmúlt versenyzői is természetesen önálló fejezetben szerepelnek a sok képpel illusztrált, majd’ másfélszáz oldalas könyvben, amit Mester Sándor szerkesztett.
Az előszót Erdei Zsolt a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke írta.
Az ajánló Juhászné Czinkóczi Éva iskolaigazgató. Tudni kell, hogy az újraindulásban az egyik bázist jelentette a Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola, és a mai versenyzőgárda magja is ehhez az iskolához kötődik. Az igazgatónő pár éve elismerően szólt a sport, benne az ökölvívás szerepéről a hátrányos helyzetű, alkalmanként nehezen nevelhető gyerekek életében, sikeres iskolai előrehaladásában.

Program:
HÁZAM LAKÓI

Kozma Anita
szobrász kiállítása

2017. november 29. szerda 17,00
Kiskunhalasi Martonosi Pál Városi Könyvtár
Kiskunhalas, Szövetség tér 3.

A kiállítás két hétig látogatható.

A kiállítást megnyitja Seres Atila (ökölvívóedző), Vecsés

Könyvbemutató:
(S)Portré – Emlékkötet Csenki Ferenc Kiskunhalas díszpolgárának, és a Halasi ökölvívósport fennállásának hetvenedik évfordulója tiszteletére.

Forrás: www.boxing.hu – RSS