Kiderült, hol folytatja Hülkenberg

F1

2015. szeptember 1. kedd, 12:30

Szerző: Gellérfi Gergő; Fotó: Sahara Force India Formula One Team

Bejelentették, hol folytatja karrierjét az F1 egyik legnagyobb ígérete, Nico Hülkenberg, aki ismét hiába ácsingózott a Ferrari ülésére, s Le Mans-i győzelme után a WEC-vel is szóba hoztak.

Nico Hülkenberg a Force India hivatalos közleménye értelmében 2017 végéig meghosszabbította szerződését a csapattal. A német pilóta 2011-ben tartalékként került a csapathoz, s egy évvel később velük teljesítette karrierje második teljes szezonját. Egy a Saubernél tett egyéves, igencsak felemásan sikerült kitérőt követően 2014-re tért vissza a Force Indiához, ahol jövőre már ötödik évét kezdi meg – ebből negyediket állandó versenyzőként.

hulk_arc_cs

 

A bejelentést tartalmazó sajtóközleményben a következőket nyilatkozta a német pilóta: „Nagyon örülök, hogy véglegesíthettük és bejelenthettük a jövőre vonatkozó terveinket. Tökéletesen ismerem ezt a csapatot, otthon érzem magam itt, így logikus lépés volt hosszabb távra elkötelezni magam mellettük. A csapat által az elmúlt két évben mutatott fejlődést lenyűgözőnek találtam, így magabiztosan várom az eljövendőket.”

„Nagyszerű emberekkel dolgozhatom itt együtt, akik éhesek a sikerre, s továbbra is évről-évre fejlődni akarnak. Úgy gondolom, hogy a fontos dolgok szépen haladnak előre, így én magam is a csapattal együtt akarok fejlődni, s minél előrébb lépni a mezőnyben” – nyilatkozta a német, aki vitathatatlan tehetsége ellenére még csak dobogóra sem állhatott soha a királykategóriában.

Forrás: www.formula.hu – RSS