
A Liverpool magabiztos győzelemmel búcsúztatta a harmadosztályú Barnsley együttesét az FA-kupában. Szoboszlai Dominik már a 9. percben bombagólt lőtt, mégsem ennek volt nagyobb visszhangja, hanem annak a hibának, amit a szünet előtt vétett. A magyar válogatott csapatkapitánya az ötösön belül sarokkal akarta megjátszani a labdát, ám ez nem sikerült, balszerencsés mozdulatának köszönhetően pedig gólt szerzett az ellenfél. Szoboszlai ennek ellenére is a meccs legjobbja lett, hibája miatt azonban sok kritika érte – írja az origo.hu.
A magyar focista klubtársa, Andy Robertson sem ment el szó nélkül a történtek mellett. A skót védő szerint az ilyen hiba elfogadhatatlan egy meccsen, ugyanakkor azt is kiemelte, hogy éppen Szoboszlai az a Liverpool-játékos, aki nem igazán szolgált rá a kritikákra.
„Azt hiszem, akkor mindannyian keményen reagáltunk, de ő a félidőben odajött hozzánk és bocsánatot kért. Ha valakinek a teljesítményét, akkor az övét nem lehet kritizálni ebben a szezonban.”
Ebben az idényben minden mérkőzésen 100%-osan teljesített, de most egy kis koncentrációhiányt mutatott, ami nem túl jó. A nagyobb mérkőzéseken ezt nem igazán engedhetjük meg magunknak. A legbosszantóbb ebben az, hogy a hiba miatt a Barnsley visszajött a meccsbe. A szezon elejétől fogva többször csináltunk már ilyet, hagytuk, hogy az ellenfelek visszajöjjenek, és sok esetben meg is büntettek minket” – mondta a skót válogatott hátvéd.
„Ajándékot adtunk ezzel a Barnsleynek? Akkor még finoman fogalmaztam. A frusztráló az, hogy Dominik előtte egy hihetetlen 60 yardos sprintet mutatott be, az egész szurkolótábor megtapsolta érte. Nem tudom, hogy ez talán a fejébe szállt-e.
„Most már viccelődhetünk rajta, de elfogadhatatlan, hogy így kapjunk gólt. Dom nyilvánvalóan tudja ezt. Ebben a szezonban remekül teljesített, és most is nagyon jó volt. Csak egy pillanatra elvesztette a koncentrációját, de ezt nem engedhetjük meg magunknak az ötösön belül” – tette hozzá Szoboszlai hibájával kapcsolatban Robertson.
A Premier League címvédője legközelebb szombat délután 16 órától lép pályára. A Liverpool a tabella 19. helyén álló Burnley csapatát fogadja az Anfield Roadon.
Írta a Magyar Hírlap
