Kikapott és kiesett a ZTE

image

Kiesett a labdarúgó élvonalból a nyeretlenül sereghajtó Zalaegerszeg, mivel az OTP Bank Liga 25. fordulójának szombati játéknapján hazai környezetben 2-0-ra kikapott a címvédő Videotontól.
A zalai gárda 1994 óta megszakítás nélkül szerepelt az első osztályban, a 2001/02-es szezonban bajnoki címet nyert, s a Bajnokok Ligája következő kiírásában, a selejtezőben, emlékezetes meccsen 1-0-ra verte a Manchester Unitedet az akkori Népstadionban.
   
A ZTE a mostani idényben 25 forduló alatt egyszer sem nyert, nyolc döntetlen mellett 17 vereség a mérlege. A zalaiaknak öt fordulóval a zárás előtt 15 pont a lemaradásuk a még bennmaradást érő 14. helyen álló Pápával szemben, ám azonos pontszám esetén is búcsúznak az első osztálytól. Ilyen esetben ugyanis a több győzelem rangsorol, s ebben a mutatóban már nem hozhatják be a Pápát.
OTP Bank Liga, 25. forduló:
ZTE FC-Videoton FC 0-2 (0-1)
—————————-
Zalaegerszeg, 1500 néző, v: Oláh
    gólszerzők: Nikolics (40., 11-esből), Gosztonyi (73.)
    kiállítva: Jahic (39., ZTE), Bogunovic (39., ZTE), illetve Vaskó (68.)
    sárga lap: Balázs Zs. (71.) Szalai (87.), illetve Vinicius (49.), Szolnoki (76.)
    
 ZTE:
    —-
Jahic – Kocsárdi, Bogunovic, Szalai, Hidvégi (Vlaszák, 40.) – Ganugrava, Panikvar, Balázs Zs., Nicorec (Hernandez, 80.) – Pavicevic (Polareczki, 60.), Brkic
 Videoton:
    ———
Tujvel – Szolnoki, Vinicius, Vaskó, Hector, Tóth B. – Sándor Gy. (Peric, 60.), Gosztonyi (Olivera ,83.), Kovács I. – Gyurcsó, Nikolics (Brandao, 79.)
Vendégfölény jegyében telt az első negyedóra, a második 15 percben azonban aktívabbá váltak a zalaiak, s előttük is adódott lehetőség. A félidő hajrájában felgyorsultak az események: egy erősen vitatható 11-es megítélése után a játékvezető előbb Bogunovicot, majd Jahicot állította ki, miközben a közönség a „Gyertek le!” rigmust skandálta.
   
Szünet után hősiesen küzdött a ZTE, a vendégek nagy mezőnyfölényben játszottak, a játékvezető pedig egy műesés nyomán ezúttal Vaskót állította ki. Ezután növelte előnyét a vendégcsapat, és bár a hajárban a ZTE előtt is adódtak lehetőségek, ezek kimaradtak.
skt \ sgr