Adorján János, Fenyő András, Kovács László – ez a trió akkoriban konkrétan egy fél világválogatottat jelentett a Budapesti Honvéd kézilabda csapatának. Társaik is válogatott játékosok voltak – előttük nyert nem kis meglepetésre bajnokságot 1969-ben az Elektromos gárdája. A sikerből oroszlánrészt vállalt a ma Pécsett élő Ágoston György (képünkön).
– Nekem többszörösen is szerencsém volt a Honvéddal, hiszen a piros-fehérek akkoriban bárkire rámutattak, s az illető napokon belül a hadseregben találta magát – mesélte az egykori nagy bombázó. – Igaz, engem is behívattak, de mint Újpesten, matrózként szolgálónak – a sporttörvény alapján – megadták a lehetőséget, hogy a Honvédban vagy eredeti klubomban, az Elektromosban játszhassak. Én az utóbbit választottam, így lehettem tagja az 1969-es, első, majd a következő két évben további két magyar bajnoki címet szerzett bordó-sárga együttesnek.
– Egyáltalán hogy került ebbe az akkoriban forradalmat csinált társulatba?
– Budapesten, a II. kerületi Sportiskolában Rigó László, a Rákóczi Ferenc Gimnázium testnevelő-edző tanárának keze alatt barátkoztam a sportággal. Akkoriban ez a sportiskola virágkorát élte. Olyan, későbbi világsztárok voltak a növendékek között, mint Németh Miklós gerelyhajító olimpiai bajnok, Molnár Endre olimpiai bajnok vízilabda kapus, Görgényi István világbajnok, olimpiai ezüstérmes vízilabdázó, aki 2000-ben Ausztrália női pólósait vezette ötkarikás győzelemre. A kézilabdázóknál Fülöp György, Zalai Tamás és jómagam mutattunk az átlagnál többet, ezért azután edzőnk átirányított az Elektromosba, ahol mindjárt lett egy jó ifjúsági csapatunk. Ez 1964-ben történt.
– Egy évvel később, tizenkilenc évesen már a felnőtteknél is kezdték figyelembe venni.
– Idősebb Kozlovszki István edző jó érzékkel mixelte az együttest, amely 1968-ban (akkor még tavaszi-őszi bajnokságokat rendeztek) az őszi forduló végére már felkapaszkodott a második helyre. A többi már sporttörténelem: három, egymást követő évben magunk mögé tudtuk kényszeríteni az előzőleg sorozatban hat bajnoki címet szerzett Budapesti Honvéd legénységét.
– Kik voltak ennek a forradalmat hozott együttesnek a legjobbjai?
– A teljesség igénye nélkül mondanám: Vass Károly és Sándor, Sényi Imre, Zalai Tamás és talán jómagam, de a többiek is valamennyien kitűnő csapatemberek voltak. Csak közös erőfeszítéssel tudtuk elérni a trónfosztást.
– Egyszer minden sorozat véget ért. Az Elektromosnál ez hogyan történt?
– A három, hazai elsőséget követően szétoszlott a társaság. Engem Debrecenbe, a székesfehérvári Szondi SE-be és Pécsre hívtak – az utóbbi helyen kötöttem ki, s az óta is itt élek. Harminchárom válogatottságot számlálok, 1980-ban harmadmagammal – fiatalítás ürügyén – a kirúgás sorsára jutottam, így kerültem Kaposvárra, az NB II-be játékos-edzőnek. Némi erkölcsi vigasz, hogy a Pécs a következő évben kiesett az élvonalból…
– Jelenleg van köze a sportághoz?
– Rendszeresen játszom az öregfiúk válogatottjában, amely 2005-ben a spanyolországi Granollersben Európa-bajnok lett, s további három, ezüstérmes veterán válogatottnak is tagja vagyok. Valaki megjósolta, hogy még kilencven évesen is teniszezni fogok. Egyelőre hatvanhárom vagyok, s hetente háromszor futok, vagy ütöm a labdát. A mai kézilabdához egyébként kevés közöm van, a válogatottat is csak távolból figyelem.
Fotó: JochaPress
