Kiminek rossz napja volt, Vettel tréfálkozik

F1

2015. november 13. péntek, 20:10

Szerző: Gellérfi Gergő; Fotó: Ferrari

Egyértelműen a második erőként zárta a Ferrari a brazil F1-es hétvége első napját, de a versenyzők hangulata nem az igazi: Vettel a tapadást hiányolja, míg Raikkönen számára nem volt szerencsés a péntek 13.

A Brazil Nagydíj két szabadedzése szinte teljesen azonos eredményt hozott a Ferrari számára: Sebastian Vettel mindkét gyakorlást a harmadik pozícióban zárta, míg Kimi Raikkönen délelőtt az ötödik, délután a negyedik helyet szerezte meg. Egy izgalmas jelenet is jutott péntekre a Ferrari számára, hiszen Kimi Raikkönen az első edzésen megpördült, s csak a nagy bukótérnek köszönhette, hogy nem törte össze az autóját. A finn versenyző így idézte fel az esetet:

kimi_int_cs

„Általánosságban elég zavarba ejtő edzések voltak ezek, hiszen sok minden történt, így nem igazán nevezhető tisztának a kép. Délelőtt az első félórát aeroteszttel töltöttük, aztán viszont támadt egy kis probléma a beállítással, és megpördültem” – mondta a finn, aki délutánra meg tudta közelíteni csapattársa legjobb köridejét. Az összesen 63 kört futó Raikkönen így nyilatkozott a második edzésről:

„Délután is sok minden történt, méghozzá mindig akkor, amikor a pályán voltunk. Futottunk pár mért kört, de összességében elég nagy összevisszaság volt. Nem láttam, mit tudtak a többiek teljesíteni a hosszú etapokon, a mi versenytempónk mindenesetre jónak tűnt, de még mindig szenvedünk egy kicsit. Az egyértelmű, hogy még van mit tennünk” – zárta szavait a finn.

Sebastian Vettel elsősorban a tapadást hiányolta, a hivatalos sajtóanyagban éppúgy, mint a sajtónak nyilatkozva: „Megadom nektek a számom, és ha látjátok a tapadást, majd adjátok át neki” – mondta viccesen a négyszeres világbajnok.

Forrás: www.formula.hu – RSS