Kiss Pál Tamás a top10-ben, az első futamon cél a top8

Kiss Pál Tamás a top10-ben, az első futamon cél a top8

Szombat reggel 9 óra 45 perckor a félórás időmérő edzéssel folytatódott a valenciai hétvége programja a GP3 mezőnye számára. Kiss Pál Tamás neve a kvalifikáció nagy részében a top5-ben szerepelt az eredménylistán, ám a végén kijött a szabadedzésen technikai probléma miatt kieső idő hiánya, így a magyar pilóta végül a 10. helyről kezdheti majd meg a délutáni első futamot.

Tamás a pénteki 45 perces szabadedzés java részét a bokszban töltötte, mivel az önindító meghibásodása miatt csapata nem tudta beindítani az autót. Az időmérő elején az Atech CRS GP magyarja aztán rögtön belecsapott a lecsóba, és egyből igyekezett megmutatni riválisainak, mire számíthatnak tőle akkor, amikor beindul ő és az autója.

Az első és a második gyorskörök megfutása után is a 3. helyen állt és még az edzés félidejében is a top5-ben szerepelt a neve az eredménylistán, ám a végén az elkopó gumikon (ő volt a legszorgalmasabb a pályán, mivel igyekezett behozni a pénteki technikai hiba miatt keletkező lemaradását) már csak minimális mértékben tudott javítani addigi legjobbján. Így végül a 11. helyen végzett, Conor Daly tízhelyes rajtbüntetése nyomán azonban a 10. helyről rajtolhat a délutáni első futamon.

„Lehetett volna ez jobb is, de túlzottan csalódott azért nem vagyok, mert innen még bőven lehet keresnivalónk mindkét futamon” – kezdte a valenciai időmérő utáni értékelését Tamás. „Nagyon jól indult ez az edzés, és sokáig az első 5-ben voltunk, de aztán rövid hezitálás után úgy döntöttünk, hogy kockáztatunk és változtatunk a beállításokon. Ez sajnos nem úgy sült el, ahogy szeret tük volna, mivel eltűnt az autó stabilitása a rázóköveken és a pálya pattogós részein, ami miatt a hátsó gumik is elég gyorsan elkezdtek kopni, így a végén már nagyon nehéz volt javítani az időmön.”

„Mindennap tanul valami újat az ember, és most már legalább pontosan tudjuk, hogy mi lett volna a helyes irány a beállításokat illetően. Hiányzott azért nagyon a tegnap kieső idő, mert sokkal jobb lett volna, ha nem most, az időmérőn kellett volna kísérleteznünk a beállításokkal, hanem ezen már tegnap túl lettünk volna a szabadedzésen, de ez most így alakult. Tragédia nincs, hiszen a 10. helyről indulva még lehet esélyünk a jó szereplésre, pláne ezen a pályán, ahol szerintem van egy-két elég tiszta előzési pont. A célom a délutáni első futamon az lesz, hogy feljöjjek néhány helyet és megpróbáljak beférkőzni a top8-ba, hogy pontokat szerezzek és a második futamot is jó helyzetből kezdhessem meg” – mondta el végül az OXXO Energy Drink által támogatott pilóta.  

A GP3 első valenciai futamát 17 óra 15 perctől az Eurosport élőben közvetíti.

Borbás Bálint – P1race.com
Fotó: Paolo Pellegrini

A cikk folytatódik..! kattintson ide!