Kiszenvedte idei autóját a Forma-1 sereghajtója

image

Átment az FIA töréstesztjén a Forma-1-es sereghajtó HRT istálló új autója, ám így is kérdéses, hogy a spanyol kiscsapat idei versenygépe ott lehet-e az előszezont lezáró, a jövő héten esedékes barcelonai tesztelésen.
Úgy tűnik, sikerült kiszenvednie idei Forma-1-es autóját a sereghajtó HRT istállónak: egy darabig úgy tűnt, hogy az együttes szélmalomharcot vív és nem tudják elkészíteni az új modellt, amely végül elkészült ugyan, de nem ment át a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kötelezően előírt töréstesztjén. Az Autosport című brit szaklap internetes kiadásának jelentése szerint pénteken a kiscsapatnak sikerült vennie az akadályt, így – elméletileg – már nincs akadálya annak, hogy megkezdjék a járgány felkészítését a szezonkezdetre.
Bár a harmadik idényére készülő együttes az előszezon utolsó, március 1-5-én, Barcelonában megrendezésre kerülő tesztelésén ott lehetne, a szigetországi újság szerint erre nincs garancia. A versenyzőként a mezőny legmagasabb átlagéletkorú párosát, Pedro de la Rosát és Narain Karthikeyant alkalmazó gárda állítólag versenyt fut az idővel, hogy menetkészre varázsolják az F112 kódjelű, Cosworth-erőforrással hajtott autót, így a jóslatok alapján legkedvezőbb esetben is csak két napot tölthetnek majd az új alkotással a Circuit de Catalunyán.
Fura tény, hogy amennyiben összejön a két tesztnap, azzal a HRT felülmúlja önmagát, az előző két idényben ugyanis az évadnyitó helyszínén tudták pályára vinni az adott szezonra készített modellt. A csapat a felkészülési időszak első tréningjén, Jerezben ott volt a tavalyi autóval, így legalább az idei abroncsokkal kapcsolatban sikerült némi tapasztalatot szerezniük.
A tavalyi idény óta vezetőváltáson átesett, műszaki főhadiszállását Münchenből Madridba költöztető HRT bennfentes források szerint továbbra is súlyos anyagi gondokkal küszködik, s állítólag problémás a személyzet is. Mivel a tavaly érkezett új többségi tulajdonos, a Thesan Capital az ex-versenyző Luis Perez Salát nevezte ki csapatfőnöknek, a menesztett szakvezetővel, Colin Kolles-szal együtt távozott a legénység jelentős része is.
Nemrégiben felmerült, hogy a Saubernél érdekelt Telmex-fővezér, a világ leggazdagabb emberének számító Carlos Slim kacérkodik a gárda felvásárlásával, ám a mexikói milliárdos fia – aki a vállalat Forma-1-es programját irányítja – cáfolta az ezzel kapcsolatos spekulációkat.