Kiütéses győzelemmel lett bajnok a Szolnok

A férfi kosárlabda-bajnokság döntőjének harmadik összecsapásán a Szolnok hazai pályán győzte le 89-54-re a Körmend együttesét. A hazaiak végig szenzációsan játékot bemutatva harmincöt ponttal verték a vendégeket, és ezzel történetük második bajnoki címét szerezték meg.

Férfi kosárlabda NB I., döntő, 3. mérkőzés
Szolnoki Olaj KK – Lami-Véd Körmend 89-54 (20-15, 23-5, 29-19, 17-15)
Szolnok: 3000 néző
Vezette: Földházi, Papp P., Benczur
Legjobb dobók: Kelley 14, Molnár A. 13, Hollins 12, Sabaliauskas 10, illetve Trummer 14/12, Ferencz 9/3, Mujanovic 9/3
A bajnoki döntő végeredménye: 3-0 a Szolnok javára.

A zsúfolásig telt csarnokban a találkozó első kosarát Vavra szerezte, majd ezután is szorosan egymás mellett haladt a két gárda, felváltva szerezve a pontokat. A hatodik percben négy pontra ellépett ellenfelétől a Körmend, de sokáig nem örülhetett, mert ezt követően nem tudott mit kezdeni a hazaiak feljavuló védekezésével, így a negyed szolnoki vezetéssel ért véget (20-15).
A folytatásban is lendületben maradt az Olaj, míg a vendégek továbbra sem tudtak felpörögni, és csak elvétve voltak eredményesek. A remekül játszó Kelley vezetésével pár perc alatt tíz pont fölé növelték az előnyüket Pór Péter játékosai, amit még növelni is tudtak a második tíz perc végére, így a mindössze öt pontig jutó dunántúliak tetemes hátránnyal vonultak szünetre (43-20).
A fordulás után igazi dobópárbajt mutatott be a két együttes, majd három perc elteltével ismét megfeneklettek a körmendi támadások, míg a hazaiak folytatták szenzációs játékukat. A negyed derekán időt kért Sabáli Balázs, de ez sem fékezte Molnárék lendületét, akik szebbnél szebb kosarakkal harminc pont fölé növelték előnyüket, ezzel gyakorlatilag eldöntötték a mérkőzést és az aranyérem sorsát (72-39).
Az utolsó tíz perc már inkább az ünneplésről szólt, Pór Péter, és Sabáli Balázs is parkettre küldte valamennyi játékosát. A Szolnok ezzel együtt tartani tudta előnyét, majd két másodperccel a vége előtt egy látványos Rezes, Hollins összjáték végén az idegenlégiós zsákolásával ért véget a mérkőzés (89-54). A pályára tóduló szolnoki közönség hosszan ünnepelte kedvenceit, a Tisza-parti együttes 1991-ben szerzett aranyérme után fennállása második bajnoki címét nyerte meg.

Mobilpress