Kjaer: “Célom, hogy itt maradjak a Milanban”

Simon Kjaert a napokban egy sajtótájékoztató keretein belül mutatták be.

A dán válogatott védő a szezon végéig kölcsönben szerepel a piros-feketéknél és amennyiben beválik, a klub a nyáron meglehetősen alacsony összegért – mindössze 2,5 millió euróért – végleg megvásárolhatja a Sevilla együttesétől.

“A Milanban játszani mindig egy álom volt számomra és amikor jött a lehetőség, rögtön megragadtam. Boldog vagyok, hogy itt vagyok. A Milan egy nagyszerű klub és érezhető a történelem, amikor Milanellóban sétálsz.” – mondta Kjaer.

“Mindig nagyon különleges érzés, ha egy olyan példakép hív, mint Maldini, hogy csatlakozz a Milanhoz. Öröm volt találkozni vele és kedves volt velem. Paolo a legnagyobb tiszteletet érdemli. Egy álom itt lenni, ezért az a célom, hogy maradjak.”

Minden nap dolgoznunk és fejlődnünk kell, hogy minél több pontot szerezzünk. A minőség adott, de még túl korai lenne a szezon végéről beszélni. Mindent bele kell adnunk és a lehető legmagasabb pozícióban végezni a tabellán. Ezért is vagyok itt, hogy segítsek a tapasztalat szempontjából. Minden nap felelősséget kell vállalnom. Több mint 500 mérkőzést játszottam a pályafutásom alatt, így segíteni tudok a fiatalabb srácoknak.”

“Ibrahimovic? Karrierem alatt rengeteg alkalommal találkoztam vele. Volt pár csatánk a pályán, de nincs közöttünk semmi probléma. Ugyanazért a célért harcolunk. Ibrahimovic jelenléte egy extra pluszt ad a csapat számára. Ő egy nagy bajnok és a pályafutása magáért beszél. Mindenki számára öröm, hogy itt van a csapatban.”

“Derbi? Itt a derbi különleges. Életem során sok rangadót játszottam és remélem, hogy felkerülhet a milánói derbi a listámra. San Siro? Sokszor játszottam ebben a stadionban. Ez az egyik legszebb Európában és a világon. A stadion hatalmas, különleges és hihetetlen atmoszféra vesz körül, amikor kifutsz a pályára.”

Kjaer szerdán a Spal ellen az Olasz kupában debütált a Milan színeiben.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS