Kjaernek combsérülése van, ennyit kell kihagynia

Nem túl jó hírek érkeztek Milanellóból, ugyanis Simon Kjaer pénteken orvosi vizsgálatokon vett részt.

A 31 éves védő a Celtic elleni Európa Liga-meccs elején sérült meg és nem tudta folytatni a játékot, így Alessio Romagnoli váltotta a pályán.

A MilanNews és a Sky Sport Italia arról számolt be, hogy Kjaer ma délután orvosi vizsgálatokon vett részt és kiderült, hogy első fokú combizomsérüléssel bajlódik. A játékosra egy héten belül további ellenőrző vizsgálatok várnak és biztosra vehető, hogy ki kell hagynia legalább a következő három mérkőzést.

Így Stefano Pioli biztosan nem számíthat a védelem oszlopára a Sampdoria, a Sparta Praha és a Parma ellen sem, de jelenleg az azt követő meccsek is bizonytalanok. A Sky szerint még túl korai lenne megbecsülni a felépülés időtartamát, de az ilyen sérülések esetén könnyen elképzelhető a legalább két hetes kényszerpihenő.

Egy hét múlva az ellenőrző vizsgálatok után többet lehet majd tudni Kjaer visszatérésének időpontjáról és arról, hogy Pioli rendelkezésére állhat-e majd a december 16-i Genoa elleni bajnokin.