Klocskova áprilisban elbúcsúzik a versenyúszástól

jana_klocskova.jpg

Befejezi sportpályafutását Jana Klocskova, a többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok ukrán úszónő.

A sportoló hivatalos búcsúztatására a tervek szerint április végén kerül sor Harkovban, a róla elnevezett ifjúsági úszótornán – nyilatkozta Szergej Bondar, az ukrán úszóválogatott főedzője a kijevi Szegodnya című napilap csütörtöki számában. Az azonban, hogy a versenyzéssel felhagy, nem jelenti azt is, hogy Klocskova teljesen kivonul a sportéletből, a tréner szerint ugyanis butaság lenne veszni hagyni a négyszeres olimpiai aranyérmes felbecsülhetetlen értékű tapasztalatát.
   
Bondar azt szeretné, ha Klocskova nem követné a visszavonulásuk után az üzleti életben elhelyezkedő vagy éppenséggel a parlamentbe beülő sportolók példáját, hanem tevőlegesen segítené az ukrán úszósportot. Hozzátette: "felkérjük, hogy a válogatottban ossza meg tapasztalatait a felnövekvő nemzedék tagjaival".
   
– Ők példaképüknek tekintik Janát, ezért odafigyelnek szavaira, megfogadják tanácsait, így bízhatunk abban, hogy támogatásával új Klocskovák tűnnek fel Ukrajnában, akik eredményeikkel az ő sikereit is túlszárnyalják – fogalmazott a főedző, aki reményét fejezte ki, hogy a klasszis sportoló nem utasítja vissza a felkérést.
   
A kijevi lap emlékeztetett arra, hogy a 26 éves, többszörös világbajnok tavaly rossz évet zárt, sikertelenül szerepelt az Európa-bajnokságon, amelyen csak egy döntőbe jutott be, de ott is az utolsó helyen végzett, és elutazott ugyan a pekingi olimpiára, ám végül nem versenyzett a tavalyi nyári játékokon.

MTI

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.