Klopp elítélte Subotics cselekedetét

image

A Borussia Dortmund-Bayern München német bajnoki szuperrangadó máig téma. es éppen az 1-0-ra győztes dortmundiak edzője, Jürgen Klopp állt elő kritikájával.
 
Mint ismert, a Dortmund 1-0-ás vezetésénél Arjen Robben akadályozása miatt a vendég bajorok 11-eshez jutottak, csakhogy a büntetőt a holland labdarúgó kihagyta. S miután azt elpackázta, odarohant hozzá a Dortmund szerb játékosa, Neven Subotics, aki egészen közel hajolt a hollandhoz, és az arcába üvöltött.
 
– Azt mondtam neki, feldobta magát a 11-es előtt, és a sors igazságot szolgáltatott azzal, hogy rosszul lőtte el a labdát – vallotta be utóbb Subotics.
 
– es éppen ez az, amire igazán semmi szükség sem volt – nyilatkozta Jürgen Klopp, a Dortmund edzője. – Még szerencse, hogy Robben szinte kiesett térből és időből, mert annyira bántotta a hibája, és ezért nem reagált Szubotics üvöltésére. Az ilyesmi felettébb sportszerűtlen, ezt meg is mondtam Suboticsnak, majd felhívtam a figyelmét arra, hogy legközelebb ilyesmit ne műveljen a pályán.
 
A dortmundiak viselkedését némileg menti, hogy érzelmileg felfokozott állapotban futballoznak hetek óta, és azzal a Bayern elleni újabb három pontjukkal elhúztak a Bayern Münchentől. Hasonló eset előfordult már korábban is Kevin Grosskreutz-cal, aki a Greuther Fürth elleni Német Kupa-elődöntőben Gerald Asamoahhal szemben használt rasszista jelzőket.

Nem vitás, a BVB játékosai szépen haladnak előre, ám ezek a sportszerűtlenségek sokakat meglepnek, és rontják az összképet.