Klubrekordot jelentő igazolás a Gironánál

Hivatalosan is bejelentették Yaser Asprilla érkezését Gironában: a kolumbiai szélső klubrekordot jelentő átigazolási díj ellenében került a Watfordból Katalóniába.

Photo by Eric Alonso/Getty Images

Szombaton már a csapattal edzett Yaser Asprilla, aki vasárnap este akár be is mutatkozhat új csapatában az Atletico Madrid elleni bajnokin. Ezzel a kirakós egy újabb darabkája került a helyére – egyre inkább kezd összeállni Michel együttesének kerete az idei szezonra.

Lehetett nagy játékosmozgásra számítani Gironában, ennek megfelelően távoztak kulcsjátékosok, de érkeztek új arcok is a csapatba. Ami viszont állandó, az a visszafogottság a költségek terén: hiába a City Group befolyása és az új főszponzor (Etihad Airways) érkezése, a kis katalán klub továbbra is “aprópénzért” szerzi be új játékosait.

Tavaly hatalmasat kockáztattak az ukrán Artem Dovbyk megszerzésével, aki 7,75 millió euróért cserébe érkezett a Dniprótól – ennyi pénzt még sohasem fizetett ki senkiért azelőtt a piros-fehér klub. Utólag azonban látható, hogy jó üzletet kötöttek: az ukrán játékos alapember lett, gólkirályi címet szerzett, most nyáron pedig 30,5 millió euróért szerződött Rómába. Talán ennek is köszönhető, hogy a jelenlegi átigazolási időszakban több játékossal is megugrották a tavalyi rekordot.

Érkezett Ladislav Krejci a Sparta Prahától 8 millió euróért; Abel Ruiz a Bragától 9 millióért és most Asprilla 18 millióért – ez utóbbi messze a legdrágább igazolás a klub életében. Viszont ahhoz, hogy mindez az emelkedés lehetővé váljon, kellett a tavalyi remek teljesítmény, valamint az azóta megtelt kassza. Ezen a nyáron a Girona a játékoseladások terén 7,6 millió eurós plusszban van a Transfermarkt szerint, így lehet erőforrás akár egy újabb játékos megszerzésére is.

fociclub

A Klubrekordot jelentő igazolás a Gironánál bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.