Koeman: "csapatom tagjai közül mindenki a maximumot nyújtotta "

erwin_koeman2.jpg

A magyar labdarúgó-válogatott szombaton 3-0-ra kikapott Portugália csapatától világbajnoki selejtezőmérkőzésen.

    Erwin Koeman együttesének ezzel csupán matematikai esélye maradt a pótselejtezőt érő második hely megszerzésére. Ehhez a szerdai utolsó játéknapon nyernie kellene Dániában, míg Svédország saját közönsége előtt nem győzhet Albánia ellen, Portugáliának pedig hazai pályán ki kellene kapnia Máltától, ráadásul a hármas holtversenyből csak a legjobb gólkülönbségű csapat játszhatna a vb-részvételért.
    Szombaton, Lisszabonban Simao Sabrosa már a 18. percben vezetést szerzett, majd a 74.-ben Liedson találata eldöntötte a találkozót, végül Simao Sabrosa a kegyelemdöfést is megadta.
    A magyarok holland szakvezetője újoncot avatott: Varga József, a debreceniek középpályása a 84. percben lépett pályára.

    Vb-selejtező, 1. csoport:
Portugália-Magyarország 3-0 (1-0)
———————————
Lisszabon, Fény Stadionja, 40 ezer néző, v.: Alain Hamer (luxemburgi)
    gólszerzők: Simao Sabrosa (18., 79.), Liedson (74.)

    Portugália:
    ———–
Eduardo – Bosingwa, Ricardo Carvalho, Bruno Alves, Duda – Mendes, Raul Meireles, Deco – Liedson (Nuno Gomes, 83.), Simao (Veloso, 81.), Ronaldo (Nani, 27.)

    Magyarország:
    ————-
Babos Gábor – Bodnár László, Gyepes Gábor, Juhász Roland, Vanczák Vilmos – Vadócz Krisztián (Priskin Tamás, 56.), Tóth Balázs – Huszti Szabolcs (Buzsáky Ákos, 67.), Gera Zoltán, Dzsudzsák Balázs (Varga József, 84.) – Torghelle Sándor

    I. félidő:
    ———-
    7. perc: Gera indította a bal szélen Dzsudzsákot, ő előbb éppen benntartotta a labdát, majd Gerához passzolt, aki befelé cselezett, a bal alsó sarokba tartó lövését pedig Eduardo védte.
    18. perc: Bosingwa beadása után Gyepes alá szaladt a labdának, amely így Ronaldóhoz került, aki kiszorított helyzetből is kapura lőtt, Babos középre ütötte a labdát, Simao Sabrosa pedig Gyepest megelőzve az üres kapuba lőtt (1-0).
    40. perc: Dzsudzsák a jobb szélről befelé cselezett, 16 méteres lövése megpattant egy védőn, a labda a jobb kapufát súrolva hagyta el a játékteret.
    44. perc: Deco szöglete után Ricardo Carvalho 4 méterről szabadon fejelhetett, de így is a kapu fölé bólintott.
    45. perc: Dzsudzsák beadását követően Gera fejelt kapura a rosszul kimozduló Eduardo mellett, a labda a keresztlécet találta el.

    II. félidő:
    ———–
    63. perc: Liedson indította sarokkal Nanit, ő a középen érkező Raul Meireleshez továbbított, aki egyből kapura lőtt, Babos bravúrral hárított.
    65. perc: Nani bal alsó sarokra tartó lövését Babos ütötte ki, majd a kipattanóból próbálkozó Simao Sabrosa kísérletét szögletre mentette.
    74. perc: Bruno Alves beadása után Liédson közeli fejesébe Babos belekapott, a felpörgő labdát másodjára már csak a gólvonal mögül tudta kiütni (2-0).
    79. perc: Gyepes rossz felszabadítása után Duda elé került a labda, aki középre ívelt, Simao Sabrosa pedig kapásból kilőtte, a bal felső sarkot (3-0).

    A portugálok kezdték aktívabban a mérkőzést, nagy nyomás alá helyezték a magyar kaput, azonban komoly lehetőségig nem jutottak, sőt az első magyar ellenakció végén a hazai kapusnak kellett hárítania. Az első magyar védelmi hiba nem maradt büntetlenül, Gyepes nem tudta elfejelni a labdát Cristiano Ronaldo elől, akinek a lövése után lemaradt a kipattanóra rástartoló Simao Sabrosáról is, így máris előnybe került Carlos Queiroz csapata.
    Ezt követően a szeptemberi, budapesti forgatókönyv szerint zajlott a meccs, a hazaiak a számukra kedvező eredmény tudatában kényelmesen futballoztak, nem erőltették a támadásokat, a magyarok energiáját pedig felemésztette a védekezés. A félidő hajrájában viszont megélénkült a játék elsősorban Dzsudzsák szép megmozdulásai révén, azonban a kapufa kétszer is kisegítette Eduardót.
    A folytatásban a portugálok magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak, a magyarok teljesen beszorultak, s csak idő kérdése volt, mikor kapják a második gólt. Erre a 74. percig kellett várni, s az újabb találattól teljesen szétesett Erwin Koeman együttese, a vendéglátók kedvükre játszhattak és szórakoztathatták közönségüket. A portugál válogatott ilyen arányban is megérdemelten nyert.

    Erwin Koeman, a magyar válogatott szövetségi kapitánya:
    ——————————————————-
    "Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy csapatom tagjai közül mindenki a maximumot nyújtotta a lehetőségekhez képest, dolgoztunk ki helyzeteket, ám sajnos nem volt szerencsénk, nem tudtunk gólt szerezni. A portugál együttes jobb gárda, mint a miénk, ez megmutatkozott ezen a mérkőzésen is. Megtettük, amire erőnkből telt, de ez most csak erre volt elég."

    Az állás:
1. Dánia          9   6  3  –   16- 4     21 pont – vb-résztvevő
2. Portugália     9   4  4  1   13- 5     16
3. Svédország     9   4  3  2    9- 4     15
4. MAGYARORSZÁG   9   4  1  4    9- 8     13
5. Albánia        9   1  4  4    5- 9      7
6. Málta          9   –  1  8    0-22      1

    A szerdai program:
Portugália-Málta 20:45 ó
Dánia-Magyarország 20:45
Svédország-Albánia 20:45