Kokó halhatatlan sportoló lett

MH/MTI
2025. december 3. szerda. 23:59

A szerdai gálavacsorán Nagy Tímea, az egyesület elnöke azt mondta: az egyik szemük sír, mert a januárban elhunyt ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnestől el kellett búcsúzniuk, a másik szemük viszont nevet, mert Kovács István személyében új tagot választhatnak. Hozzátette: jó úton haladnak, mert egyre több ember kíváncsi az egyesületre, egyre több platformon jelennek meg és teljesítik a közös a küldetésüket, hogy minél több gyerekhez és felnőtthöz jusson el, honnan indultak el és hová jutottak.

Egyhangú döntéssel választották meg új tagjuknak a barcelonai olimpián bronz-, az atlantain aranyérmes bokszolót. Csötönyi Sándort, a Magyar Ökölvívók Szövetsége korábbi elnökét idézve többek között kiemelte Kovács István győzni akarását, monotonitástűrő képességét, ambíciózusságát, nyelvtudását és sportvezetői munkásságát.

„Jó döntést hoztunk, mert folyamatosan hirdeted a sport varázsát és a létező legjobb celeb vagy. Itt a helyed köztünk!” – fogalmazott Schmitt Pál, aki azt is elmondta, Kokó arra is büszke lehet, hogy négy fiúgyermeket nevelt fel.

Kovács István élete legszebb ajándékának nevezte a beválasztást, mert ez egy olyan megtisztelő elismerés, amelyet szimplán sporteredménnyel nem lehet kiérdemelni. Hozzátette: csak azok kerülhetnek az egyesület tagjai közé, akik teljesítményükkel, eredményeikkel és emberi példamutatásukkal olyan maradandó nyomot hagynak a magyar sportban, amely lényegesen túlmutat a pályafutásukon, és generációkon át tovább is él. Köszönetet mondott az egyesület tagjainak, a családjának, valamint edzőinek.

Végül elmondta, hogy a tagságot egy különleges feladatnak, egyfajta missziónak tekinti. Úgy érzi, továbbra is a magyar sportot kell szolgálnia, példát kell mutatnia fair playben és alázatban, valamint hidat kell építenie a múlt nagyjai és a jövő ígéretei között.

„Megtiszteltetés közöttetek lenni, hozzátok tartozni” – zárta mondandóját Kovács István.

Írta a Magyar Hírlap