Folytassa a cikk olvasását: Kommunikációs csőd
Kommunikációs csőd
Alaposan melléfogott az európai szövetség, amikor az idei két korosztályos kontinensbajnokság rendezését két jugoszláv utódállamra bízta. Legalábbis elmulasztotta a szigorú ellenőrzést Montenegróban a kadet, illetve Macedóniában a – most folyó – junior Eb előtt. Szekeres István A bari kadet Eb-n csak a második napon kezdett működni a hivatalos eredményközlő rendszer, majd az utolsó napon a harmadik döntő előtt be is fejezte, és utána még napokon át sem lehetett megszerezni a hivatalos végeredményt. A résztvevők a helyszínen szenvedték meg a rendezők bűnös nemtörődömségét: káosz fogadta az érkezőket, és olyan kritikán aluli szálláshely, ahol patkányokkal is lehetett találkozni. Ezt nyújtották a személyenként napi, kötelezően befizetendő 150 svájci frank ellenében. Most Szkopjéből – egyelőre – nem érkeztek jelentős panaszok. De az eredményközlés súlyos hiányosságai arra engednek következtetni, h…