A Mol Liga újonca, az Ice Tigers Nové Zámky nagyon bő kerettel vág neki a következő szezonnak. A klub két felnőtt csapatot versenyeztet, a Mol ligáson kívül a szlovák harmadosztályban is, ráadásul a saját juniorkeretén kívül – az együttműködési megállapodásnak megfelelően – a HK Nitra extraligás felnőtt játékosokat és az ottani juniorokat is szerepeltethetik a magyar bázisú nemzetközi ligában, igaz, előbbiből mérkőzésenként legfeljebb ötöt. Ez azt jelenti, hogy potenciálisan öt csapat kerete áll Robert Spisak vezetőedző rendelkezésére. Nyilvánvalóan a nyitraiak közül csak azok játszhatnak majd a Mol Ligában, akikre valamilyen okból az anyacsapat aktuálisan nem számít. A játékoskeret tehát még korántsem végleges, de valószínűnek tűnik, hogy egy versenyképes Mol Liga-csapat alapjait lerakták. Tovább után megírjuk, hol tartanak a csapatépítésben.
A cikk folytatódik..! kattintson ide!






