Kondás Elemér (MTI fotó / Czeglédi Zsolt)
– Tudja-e, hogy ki az a magyar edző, aki legutóbb az NB I-ben aranyérmet nyert a csapatával?
– Persze, hogy tudom, én vagyok az. (Nevet.) Sokszor szembejön ez, pedig hét év telt el azóta. Képzelje, még kvízkérdésben is feltették ezt egy tévés vetélkedőben. Ez azért büszkeség. Hiszen nézze meg, melyik csapatok nyertek utánam. A Fradi, a Videoton és a Honvéd. A Honvéd Marco Rossival, a két másik kiemelt klub meg évek óta főleg külföldi szakemberekben gondolkodik. Ha innen nézem a dolgot, még nagyobb dolog az én két bajnoki aranyam Debrecenben.
– Fájdalmas volt a legutóbbi búcsúja a DVSC kispadjától?
– Igen, mert nem vártam azt, hogy elküldenek. Nem is a fájdalom a jó szó. Inkább nem volt tisztességes az az eljárás.
– Melyiket élte meg nehezebben? Amikor a Paks elleni 1-1-gyel kiestek, vagy amikor a vezetőség pár hónappal később menesztette?
Mind a kettő rossz emlék. A kiesés előtt az utolsó hat meccsen megpróbáltam segíteni a rendkívül nehéz helyzetben lévő csapatnak, s az utolsó pillanatig volt esélyünk a bennmaradásra. A kiesés maga borzalmas volt, mert 1993-tól folyamatosan NB I-es volt a Debrecen. De a menesztésem sem volt felemelő pillanat. Vezettük a bajnokságot, s nem biztos, hogy ez lett volna az elintézési mód. Mindegy, túl vagyok rajta.
– Hol tart ma a magyar labdarúgás?
– (Hatalmasat sóhajt.) Vannak jó eredményeink, de ezeket nem tudjuk tartósítani. Hogy miért? Talán tényleg a mentalitásunkban van a hiba. Vannak külföldi ismerőseim, ők mondtak egy nagyon elgondolkodtató dolgot. Ha Magyarországon valaki jól végzi az edzéseket, profi módon él, normálisan eszik, akkor a magyarok rá azt mondják, mekkora profi. Miközben nyugaton ez csak az alap. Nem kezeljük a helyén a sikereket, talán ez a legnagyobb probléma.
– De ki nem kezeli helyén? A sportág? A sajtó? Vagy a szurkolók?
– Ők, mindannyian. Ez a felsorolás tökéletes. A nyári Európa-bajnokságon kicsit túltoltuk, s ez a sportág felelőssége. De nem csak akkor. Amikor Hollandiától 8-1-re kikaptunk, akkor is úgy mentünk oda, hogy mikor verjük meg a holland válogatottat, ha nem most. Ezek súlyos értékelési problémák. A nyári Európa-bajnokságon tényleg voltak remek pillanataink. Aztán jöttek az albánok, mi kicsit lenéztük őket, ők pedig a topligákból jöttek ide. Emlékszem, amikor a BL-selejtezőben megkaptuk az albán Skënderbeu Korcë csapatát, s az első meccsen kikaptunk 1-0-ra. Mindenki őrjöngött, hogy ez hogyan fordulhatott elő. A visszavágón nyertünk 3-0-ra és továbbjutottunk. Mindez 2012-ben történt. Négy évvel később a Fradi is megkapta az albán ezüstérmest, a Partizan Tiranát, s kiesett. Képtelenek vagyunk helyükön kezelni a dolgokat, a meccseket. Mert ha csak annyit mondok, hogy Magyarország–Albánia futballmeccs, akkor még mindig sokan legyintenek. Nem kellene, nem szabadna.
(Origo.hu / sport / A teljes interjút ITT olvashatják).
