Kondás: Nagy dolgot hajtottunk végre

image

Kedden este rendezték az idei Magyar Kupa finálét, melybe a Debrecen és az MTK jutott be. A piros-fehérek számítottak esélyesnek, és ha végül jóval nehezebben is, mint ahogy várták, de megnyerték a finálét.
 
Kondás Elemér a mérkőzés után a Sport TV-nek adott interjút, melyben arról beszélt, hogy a sűrű versenynaptár miatt szerették volna elkerülni a hosszabbítást és a tizenegyeseket, de ez nem sikerült. A tréner szerint az MTK ellen, egy órán át emberhátrányban játszva nagy dolog, hogy meg tudták szerezni a Magyar Kupát. Kondás azt is elmondta, hogy ő igazságtalannak érezte volna, ha a 89. percben történt egyenlítésük után nem ők vitték volna haza a serleget, de azt is hozzátette, hogy az MTK remekül teljesített, de erre készültek is, hiszen tudták, hogy a kék-fehérek játsszák a futballt és sok technikás labdarúgójuk van.
 
Valóban két remek együttes nagyszerű mérkőzését hozta az idei kupadöntő, ahol végül a Debrecen diadalmaskodott.