Korábbi csapata ajánlatot tett az Intertől távozó szélsőnek – sajtóhír

Olasz sajtóinformációk szerint az egykori első európai csapata nyitott lenne az Intertől távozó rutinos játékos leigazolására…

(Photo by Mattia Ozbot – Inter/Inter via Getty Images)

Gianluca Di Marzio úgy tudja, hogy az Udinese konkrét ajánlatot tett az Intertől való távozása után szabadon igazolható Alexis Sánchez számára, így csak a rutinos labdarúgón múlik, hogy visszatér-e a Friulianihoz.

A 35 éves chilei szélső annak idején 2008 és 2011 között játszott az Udinese színeiben, 112 mérkőzésen 21 alkalommal volt eredményes első európai csapatában.

Sánchez ezt követően 2011 és 2014 között a Barcelona játékosa volt, majd a szigetországba szerződött, az Arsenal együttesénél eltöltött négy esztendőt követően került 2018-ban a Manchester Unitedbe, ám a két év alatt többet volt sérült, mint egészséges, mindössze 32 PL-meccsen jutott szóhoz. A “vörös ördögöktől” először kölcsönben került az Interhez, akik 2020-ban véglegesítették őt. Sánchez három szezon alatt 109 meccsen 20 gólig jutott a milánói csapat színeiben. A 2022-2023-as szezonban 44 mérkőzésen 18 gólt termelt az Olympique Marseille soraiban, a legutóbbi idényben pedig ismét az Intert erősítette.

Sáanchez állandó kiegészítő embere volt az olasz bajnokságot fölényesen megnyerő együttesnek, miközben 33 találkozón négy gólt és öt gólpasszt jegyzett.

fociclub

A Korábbi csapata ajánlatot tett az Intertől távozó szélsőnek – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.