Legjobb magyarként az abszolút második helyen fejezte be a Rábaköz Kupa pénteki szelektív szakaszát Korda Erik és Czeglédi Péter.
Rendhagyó módon egy közel 40 kilométeres szakasszal kedveskedtek a Rábaköz Kupa szervezői a közel 40 főt számláló autós mezőnynek a verseny első napján. A szakaszt a Világkupa élmezőnyébe tartozó Miroslav Zapletal nyerte, mögötte a Korda Racing párosa érkezett célba, akik majd fél perccel voltak gyorsabbak a bajnoki címvédő Fazekas & Horn kettősnél.
Pedig nem is mentünk olyan keményen – emlékezett vissza Korda Erik. Nem volt rossz, de egy kicsit engem is meglepett az eredmény. Nagyon kemény és nagyon dobálós volt a mai pálya, ezért egy kicsit inkább a biztonságrafektettük a hangsúlyt. A verseny előtt nagyon sokat dolgoztunk az autón, tisztességesen felkészítettük és új beállításokat próbáltunk ki a mai pályán. Úgy érzem jól döntöttünk, mert az autó nagyon jól viselkedett ezen a pályán. Holnap emellé kapunk még egy pályát, az egy kicsit hosszabb, kíváncsian várom, ott mire leszünk képesek. A hangulat nagyon jó volt az autóban, Czegóval már elsőre is olyan volt mintha ezer éve együtt mennénk, ezúton is köszönöm neki, hogy beült mellém.
Az XLavina IV. Rábaköz Kupa állása az 1. szelektív után:
1. Zapletal-Maciej, Hummer H3 25.22,1
2. Korda-Czeglédi, Nissan Pickup +52,0
3. Fazekas-Horn, BMW X3 +1.18,0
4. Porizek-Marek Hummer H3 +1.20,0
5. Szalay-Bunkoczi, Opel Antara +1.54,0
Megosztás:




