Kórházban a német válogatott több tagja

nemetvalogatott2016

Veszélybe került a következő forduló megrendezése a német vízilabda Bundesligában.nemetvalogatott2016
A férfi válogatott több tagja is megbetegedett és kórházba került Kassán, ahol a csapat kedden este világliga-mérkőzést játszott.

Mint ismeretes a meccset a házigazda szlovák együttes nyerte 10-7-re, de a vendégeket ideiglenesen irányító Hagen Stamm 13 játékosa közül mindössze tízet tudott vízbe küldeni. A lefújást követően aztán a három beteg pólós után (Jan Obschernikat, Philipp Kalberg és Dennis Strelezkij játékára egyáltalán nem számíthatott a szakember) további hatot kellett kórházba szállítani, ahol infúziót kaptak.

“A hétvégi Bundesliga-találkozók erősen kérdésesek, nem lehet tudni, hogy a csapatok egyáltalán ki tudnak-e állni” – mondta szerdán a szakember. “Ma éjjel kilenc játékossal kórházban voltunk, mindannyian infúziót kaptak, mert kiszáradtak. Nem tudjuk, hogy szalmonella vagy más vírus okozta-e a megbetegedéseket.”

Hozzátette: megfordult a fejükben, hogy ki sem állnak a mérkőzésre, de nem akartak csalódást okozni az 500 nézőnek.

MTI / vizipolo.hu

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.