Koronavírus: a Magyar Vízilabda Szövetség közleménye

A Kormány veszélyhelyzetet hirdetett a koronavírus-járvány miatt. A Kabinet minden olyan eseményt betiltott, amelyre zárt térben 100, nyitott térben pedig legalább 500 ember részvételével került volna sor.

Ez alapján a Magyar Vizilabda Szövetség Ügyvezetői Testülete a következő intézkedések megtétele mellett döntött.

– Valamennyi felnőtt és utánpótlás, országos és regionális bajnoki mérkőzése zárt kapus megrendezését rendeli el.

– A mérkőzést megelőző bemelegítés előtt a pálya választó félnek kötelessége a részéről biztosított egészségügyi szakember által valamennyi sportoló és közreműködő testhőmérsékletének mérése. Ennek kötelező dokumentálása az ellenőri jelentésben kell, hogy megtörténjen, amit az ellenőrnek, az edzőknek és az egészségügyi szakembernek el kell látni aláírásával. Pozitív eredmény esetén a mérkőzés nem tartható meg.

– Külföldi ellenfelek, edzéspartnerek fogadása NNK által kockázatosként regisztrált országból ellenjavalt.

Budapest, 2020. március 11.

Vári Attila
elnök

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS