Kós Hubert nagy dobásra készül

MH/ MTI
2025. szeptember 9. kedd. 15:41

A 22 éves versenyző az augusztus elején véget ért vb-t követően 23 napot pihent, és kedden sajtótájékoztatót tartott klubjával, a BVSC-Zuglóval, amelyben a magyarországi felkészülését végzi, amikor éppen nem az Egyesült Államokban, a legendás Bob Bowman irányításával úszik.

„Ilyen háttérrel nagyon nyugodtan lehet dolgozni, azt gondolom, sok jó év van még előttünk” – nyilatkozott Kós, akinek levetítették a 200 méter hát világbajnoki döntőjét, amelyben hatalmas egyéni csúccsal diadalmaskodott, pályafutása során másodszor.

„Ezekért a pillanatokért érdemes dolgozni, de itt sajnos a végén megint meghaltam. Remélem, egyszer az utolsó ötvenet is sikerül majd jól megcsinálom” – fogalmazott önkritikusan és tréfásan Kós.

A tavalyi párizsi olimpia bajnoka megjegyezte, győzelme ellenére Szingapúrban a legszebb pillanata a 200 méter vegyesen szerzett bronzérme volt, amelyet két texasi csapattársa, a négyszeres ötkarikás aranyérmes francia Léon Marchand és az amerikai Shane Casas mögött nyert meg.

A jövőbeli célokkal kapcsolatban Kós Hubert elmondta, a szakemberek és a tudomány szerint 2027-ben és 2028-ban – a Los Angeles-i olimpia évében – lesz élete legjobb formájában, persze ehhez sokat kell dolgoznia.

„Még mindig nagyon motivál, hogy száz háton előre lépjek, és természetesen ott van a kétszáz világcsúcsa, amelyhez egyre közelebb vagyok, és Bob is azt szeretné, ha meg tudnám javítani” – tette hozzá.

A világklasszis magyar úszó a jövő héten tér vissza az Egyesült Államokba, szeptember 19-én pedig már egy mexikói versenyen úszik, ami azért lesz különleges számára, mert azon a viadalon vonul vissza az amerikaiak olimpiai bajnoka, Chase Kalisz, akivel – Marchand társaságában – váltózik is majd. Ezt követően az októberi világkupa-fordulókban lesz érdekelt.

Kós köztudottan nagy futballrajongó, mint az MTI-nek elmondta, ott lesz a Puskás Arénában 20.45 órakor kezdődő portugálok elleni világbajnoki selejtezőn, és nagyon bízik benne, hogy Marco Rossi együttese képes lesz a bravúrra. Szatmáry Kristóf, a BVSC-Zugló elnöke kiemelte, az úszószakosztálynak komoly múltja és jelene van, Kós Hubert által pedig jövője is.

„Szerénysége, alázata, a sport, a közönség és az egyesület iránti tisztelete példamutató. Büszkék vagyunk rá, hogy a BVSC-t képviseli” – fogalmazott az elnök.

Írta a Magyar Hírlap