Kós Hubert saját bevallása szerint picit elmérte az erőbeosztást – a reggeli rekord után nem maradt benne annyi 100 háton a középdöntőre, hogy magabiztosan betempózzon a fináléba; három századdal lemaradt róla, és Ábrahám Minnának sem sikerült 200 gyorson a továbbjutás.
A délelőtti országos csúcs (52.78) után azt gondolhattuk, hogy sima ügy lesz Kós Hubertnek 100 háton a döntő, sőt, az első idő láttán már merészebb álmokat is kezdtünk szövögetni. Igaz, Hubi bizonyos reakcióin érződött, hogy nem feltétlenül tervezte ezt, elvégre egy olimpián a döntőre kell ilyen úszásokkal előrukkolni, ám saját bevallása szerint a kettes pályán nem érezte, mennyire kell nyomnia, és egy kicsit túltolta az úszást.
Ez este ütött vissza, az első ötvenen sokkal halványabb volt, s bár a másodikon próbált egy komolyabbat hajrázni, a hetedik helyről csak a negyedikig tudta visszarúgni magát, ám az idő (52.98) nem volt elég a fináléhoz: 10. hely, három századra a legjobb nyolctól.
Ábrahám Minnától 200 gyorson már az is bravúr volt, hogy délelőtt meglett a továbbjutás – emlékezzünk, Belgrádban négy századon múlt, hogy egyáltalán meglett az olimpiai kvótája az utolsó pillanatban –, ezek után már csak az volt a tét, hogy Eb-n úszott egyéni csúcsát képes-e megjavítani. Nagyon szerette volna, nem sikerült, de a 14. hely így is rendben van.
Ami a döntőket illeti, Leon Marchand először robbantotta fel a Defense Arénát, miután újabb brutális, 4:02.96-os idővel vágta haza a 400 vegyes mezőnyét a francia zseni, új olimpiai csúcsot repesztve.
Női száz pillangón Torri Huske borította a papírformát és a falnál négy századdal lenyúlta honfitársát, az egy hónapja az amerikai válogatón világrekordot repesztő Gretchen Walsh-t (mert ugye nem mindegy, mikor úszunk csúcsot…).
Férfi száz mellen Adam Peatynek randevúja volt az örökkévalósággal, ám néhány milliméterrel elkerülték egymást. A brit fenomén egy komolyabb kihagyás után ismét visszahozta magát, ám azt a szintet már nem sikerült elérnie, mint régen. És még így is, mindössze két nyamvadt századmásodperc akadályozta meg, hogy első mellúszóként három egymást követő olimpián nyerje meg a százat. Az ifjú olasz, Nicolo Martinenghi, aki távollétében már ült a trónján, 59.03-mal nyerte a távot, ami mutatja, hogy ez nem az a Peaty volt, aki fénykorában már a Project 56-ot emlegette, hogy miként fog egyszer 56-tal kezdődő időt jönni, elvégre neki az 57 rutinmunkának számított.
Az olimpián azonban csak a győzelem számít, az idő másodlagos. Sokadszorra is levonható ez a tanulság.
Nyilatkozatok
Kós Hubert
“Előre nem lehetett sajnos tudni, hogy délelőtt mennyivel ússzak lassabban ahhoz, hogy maradjon még bennem. Nem bánom annyira. Mindennek van oka és nem is ez a fő számom. Örülök, hogy kétszer is 53 másodperc alá be tudtam menni. Megnézzük majd a kétszáz hátat!”
Ábrahám Minna
“Tudok örülni ennek az eredménynek, hiszen a felnőtt mezőnyben idén volt egyáltalán az első világversenyem, majd most rögön egy olimpiai középdöntőt úszhattam. A hangulat egészen elképesztő, az állítóban nem hittem el, hogy az ausztrál sztárok vagy éppen a hongkongi versenyző csak nevetgél, én meg kiléptem, és felrobbant a stadion, egészen hihetetlen volt. Ilyenre még nem volt példa a karrieremben, ezt is meg kell szokni. A váltóval pedig majd odaállunk, mindenki jó formában van, megérdemlünk egy döntőt.”
A magyar versenyzők eredményei – 2. nap, döntők
Férfiak
100m hát: 10. Kós Hubert 52.98
Nők
200m gyors: 14. Ábrahám Minna 1:57.78
A Kós Hubi ezt most elmérte (még reggel) bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.
