Negatív eredményt hozott Kovács Ágnes doppingtesztje.
Ez abból az értesítésből derül ki, amelyet a Magyar Úszó Szövetség kapott a Magyar Antidopping Csoporttól (MACS). A MACS-csal az analízist végző seibelsdorfi WADA-akkreditált laboratórium tudatta a végeredményt, miután végzett a magyar olimpiai bajnoknő november 8-án levett vizeletmintájának elemzésével.
Kovács Ágnes jelenleg a magyar válogatott keret tagjaként a december 13. és 16. között esedékes rövidpályás Európa-bajnokságra készül az esemény helyszínén, Debrecenben.
A Kőbánya SC klasszisa a november 8-i mintaadás előtt október 30-án versenyen kívüli, előre be nem jelentett doppingellenőrzés során 25 milliliter mennyiségű mintát szolgáltatott, mely az előírt minimummennyiséget (75 ml) nem érte el, és doppingellenőrzés céljából nem volt elfogadható. Ezt követően a további mintaszolgáltatást a sportoló, hivatalos elfoglaltságával indokolva megtagadta, és a megtagadás tényét írásban elismerte. Ez a hatályos jogszabályok és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kódexe értelmében doppingvétséget megalapozó magatartásnak minősül. A MÚSZ fegyelmi bizottsága azonban múlt csütörtökön úgy döntött, a versenyző nem követett el doppingvétséget.
Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke az MTI megkeresésére a teszt negatív eredményéről azt mondta:
"Ez a természetes."
MTI