A honi szakembergárda egyik legrutinosabb tagja Kovács Ottó, aki már 22 évesen elkezdett edzősködni, és négy évtizedet felölelő pályafutása során elég sok helyen fordult meg – igazán nyugodtan és eredményesen a két utolsó állomáson, Egerben és a BVSC-ben dolgozhatott.
Ha az ember úszóval vagy úszóedzővel találkozik és elkezd beszélgetni, óhatatlanul szóba kerül a korai kelés. Természetesen, mint minden más dolog az életben, ez is relatív. Mármint, hogy kinek mi a korai. Van, aki három műszakban dolgozik, annak semmi sem lehetetlen, ha tartani akarja a munkahelyét. Ettől a kiemelten kemény életet élő rétegtől eltekintve, ha azt mondom, évtizedeken keresztül hajnali fél ötkor kiugrani az ágyikóból, az bizony nem irigylésre méltó kötelezettség.
Miután ezt a kérdést gyorsan lezártuk Kovács Ottó mesteredzővel – aki négy óra 30 és 4 óra 40 perc között kezdi a napját – rátértünk az előzőnél egy fokkal érdekesebb témákra. Kovács Ottótól például azt kérdeztem: hogyan lesz valakiből úszóedző?
– Széchy Tamásnál úsztam hat évet versenyző éveimben, majd 22 évesen befejeztem pályafutásomat. Addigra már „telítődtem” a leúszott kilométerekkel. Hogy ez konkrétan mennyit jelentett? Napja válogatta. Általában mindig húsz kilométer fölött zártam az aznapi gyűjtögetést, de volt hetente két olyan „könnyű” nap is, amikor csak tizenöt kilométert kellett teljesítenem. Volt idő, amikor minden nap két edzésünk volt és még vasárnapra is jutott egy alkalom. Szerdán és szombaton annyi volt a könnyítés, hogy akkor tizenöt kilométerrel megúsztuk. A vasárnapot pedig egy-két év múlva Széchy magától abbahagyta, mert feltehetően ő is rájött, hogy annak azután már végképp semmi értelme nincsen.
Szóval huszonkét évesen, országos bajnokként elköszönt Széchy Tamástól…
Igen és átigazoltam az egri úszókhoz. Fél évvel később pedig Békéscsabán rendezték meg a Vidék-bajnokságot, ahol a 100 métert még megnyertem. Amikor pedig leléptem az eredményhirdetést követően a dobogóról, a helyiek beszélgetést kezdeményeztek, melyből én is megtudtam magamról, hogy állítólag vissza akarok vonulni. Mivel senkivel nem beszéltem erről, nagy valószínűséggel ráéreztek a lehetőségre és rá is kérdeztek erre. Konkrétan pedig Jávor Péter korábbi úszó, majd helyi újságíró jelezte, hogy a békéscsabai úszóélet eléggé elszürkült, és a helyi sportvezetők engem szeretnének megnyerni vezetőedzőnek abban a reményben, hogy ismét pezsgést hozok az ottani uszodai életbe. Talán mindkettőnk meglepetésére elvállaltam és ennek megfelelően 1984 szeptember elsején elkezdtem dolgozni.
Milyen viszonyok fogadták és miként teltek a legelső időszak napjai?
Némi túlzással mondhatom, hogy a strandról kezdtük összeszedegetni a gyerekeket. Szerencsémre addigra már elvégeztem a TF-en a kétéves edzőképzőt, így adminisztratív akadálya nem volt az ottani tevékenységemnek. Szeptember végére sikerült összeterelni mintegy harminc gyereket, akikkel azután elkezdtünk érdemben foglalkozni. Az évek múlásával végül már hat edzőre bővült a csapatunk. Tizenkét évet töltöttem Békéscsabán, ahol az utánpótlás korosztályokban számos tanítványom lett országos bajnok és-vagy csúcstartó. Különösen egy Szabados Béla nevű fiatalemberre lehettem büszke, aki Magyarország első rövidpályás világbajnoka lett a 200 méteres gyorsúszásban. Béla kilencéves korában, mellen és kiemelt fejjel kezdett el úszni, hogy azután számos országos csúcs és magyar bajnoki cím fűződjék a nevéhez. Elsősorban háton és gyorson volt erős. Amikor elérkezett az ideje, Amerikából kapott szerződésajánlatot és élt is vele. Amikor világbajnok lett, már Amerikában edzett, így ezt a sikert én nem vindikálhatom magamnak. Nekem annyi közöm van az egészhez, hogy én tanítottam úszni, és nálam készült tíz éven keresztül. Arra különösen büszke vagyok, amikor dr. Sós Csaba azt mondta róla, ilyen szépen úszni gyorson ő még nem látott embert.
Köztudott, hogy Szabados Béla tartós hátrányból indult a csatába riválisaival szemben.
Így igaz. Tudvalevő ugyanis, hogy Széchy Tamásnak volt egy kedvence, Zubor Attila. Hiába esett meg az egyik évben, hogy hat közös versenyükön hatszor nyert Béla Zubor ellen, Széchy mégsem állította be őt a válogatott váltójába. Hiába hívtam fel telefonon és érdeklődtem Béla mellőzéséről, ő kötötte az ebet a karóhoz. Közölte, ő a szövetségi kapitány és ő Zuborban bízik. Majd mindketten letettük a telefont, miután a nála töltött hat év gyakorlatából pontosan tudtam, mire lehet tőle számítani a továbbiakban. Egyébként Széchy korábban már hívott maga mellé edzőnek, de én ezt köszönnettel elhárítottam.
Mit tudna fontos tényekként elmondani erről a békéscsabai időszakról?
Jómagam az 1974-es és 1975-ös korosztály tagjaival kezdtem el intenzíven foglalkozni, akik révén két-három évvel később már „kitermelődtek” az egyéni csúcstartók. Abban az időben egyébként két nagy műhelyről beszélhettünk: a Széchy Tamás- és a Kiss László-féle iskoláról. Voltak olyan időszakok, amikor mi voltunk a vidék legjobbjai. Mivel akkoriban az volt a divat, hogy amint feltűnt valahol egy tehetség, azt szinte azonnal „elszipkázták” és áthelyezték Budapestre. Ezt előrebocsátva úgy érzem, tiszteséggel megálltuk a helyünket.
Adódik a kérdés: Ha alapvetően jól mentek a dolgok Békéscsabán, akkor minek kellett közbejönnie ahhoz, hogy mégis változtatásra határozza el magát?
Egyszer csak különféle hangok jelentek meg az uszodában. Többen vitatták, hogy az általánosságban elterjedt és elfogadott „feladásos” rendszer rossz, és olyanok is voltak a szülők között, akik lázongásba és konkrét ellenállásba mentek át. Amikor én ezt meguntam, akkor, minden jót kívánva, elköszöntem tőlük. A történések engem igazoltak, hiszen utánam vagy húsz évig semmiféle úszósport nem volt Békéscsabán. Az utóbbi 4-5 évben már ismét javuló tendenciát láthatunk náluk.
És Önnel mi lett? Hol folytatta az edzősködést?
Szerencsémre Békéscsabán volt egy tehetséges triatlonos tanítványom, Gógh Anikó, aki junior világbajnok lett és azzal a feltétellel szerződött Tiszaújvárosba, ha engem is odavisznek.
És le is szerződtették?
Igen, és „erős” egy évig ment minden, akár a karikacsapás. Akkor azonban a kitűnő triatlonos, Lehmann Tibor visszavonult és edzősködni kezdett. Gógh Anikó úszóedzéseit nálam hagyták, a futó és kerékpáros tréningeket viszont átadták neki. Engem viszont nem elégített ki az, hogy reggel héttől délután ötig tétlenségre voltam kárhoztatva. Szerencsémre kimehettem Isztambulba egy ottani úszóklubhoz. Létre is jött az egyezség, másfél évig ragyogóan éreztem magamat, amikor egész Törökországot egy hirtelen jött gazdasági csőd rengette meg. Velem is közölték, hogy nem tudnak fizetést adni, így visszajöttem Magyarországra. Itthon ezúttal Székesfehérvárra kaptam ajánlatot. Meg is alkudtam a sportköri elnökkel, de ott még egy évet sem bírtam ki, mivel az illető úr szakmai lehetetlenségekre akart engem rávenni. Az ilyenkor már szokásos szövetségi látogatás újabb eredménnyel járt. Ez alkalommal Indiába, Új-Delhibe mehettem, ahol az összes korosztályos és felnőtt kerettaggal, mintegy kilencven fővel foglalkozhattam, vagy féltucatnyi segédedző támogatásával. Ott más gond adódott, amely lerövidítette az ottlétem idejét. Kiderült, hogy a születendő gyermek két évig nem kaphatja meg azokat a védőoltásokat, melyek nélkül nem lehet belépni Indiába. Erre alig féléves ottlétet követően a hazajövetel mellett döntöttem – később azonban meghalt a feleségem.
Ebből a lelki gödörből hogyan sikerült kikecmeregnie?
Nagyon nehezen! Legalább fél évig csak lézengtem, jószerivel azt sem tudtam, hol is vagyok. Ebből az állapotból egy váratlan és megtisztelő egri telefonhívás zökkentett ki. Visontai József hívott fel azzal, hogy Egerben évek óta működik két úszóklub, amelyek kutya-macska viszonyban voltak egymással. A város vezetése ezt megunva elhatározta, hogy a kettőt megszüntetik, összevonják és egy harmadikat alakítanak és működtetnek majd, amelynek élére keresnek egy vezetőedzőt. Elutaztam Egerbe, megtárgyaltuk a dolgokat és meg is állapodtunk. Ez 2011-ben történt, az egriek akkor a klubok országos rangsorában a 40. hely táján helyezkedtek el. Nyolc női edzőkollégával kezdtem dolgozni, közülük négynek egy év múlva megköszöntem az addig volt együttműködést. A többiekkel tovább igyekezve elértük, hogy hat évvel később, 2017-ben mi lettünk Magyarország legeredményesebb úszóklubja, 2018-ban pedig szoros versenyben a harmadik helyet szereztük meg.
Mégsem tartott sokáig ez a remek időszak.
Pontosan így történt, 2019-ben, a váltást követően az új polgármester az addigi támogatás 20 százalékát akarta biztosítani. Hiába úszott nálunk Cseh Laci és Németh Nándi is, semmi nem számított. Még egy ideig „elvergődtünk” ott, majd 2022 végén a legjobb nyolc versenyzőmmel feljöttem Budapestre. Ekkor fordultam Wladár Sándor elnök úrhoz, egykori versenyzőtársamhoz. Ő összehozott a BVSC-vel, ahol azután 2023 tavaszán meg is állapodtunk. Akkor már ott volt Plagányi Zsolt a maga csoportjával, akik továbbra is Törökbálinton edzettek, Nagy Péter vezette a BVSC-s egységet, mi pedig a Duna Arénában kaptunk pályát. Maradtunk a BVSC-ben, ahol most kicsit kevesebb úszóm van. Közöttük két válogatott is hozzám tartozik: Késely Ajna és Békési Eszter. Ajnával három éve készülünk együtt. Ő előbb egy nagy gödörből sikeresen kilábalt, majd egy rövidpályás kontinensbajnokságon 1500 méteren bronzérmet szerzett, a 2024-es évben pedig tovább lépkedett felfelé. Előbb a belgrádi Eb-n 400 és 800 méteren egyaránt első lett, a párizsi olimpián pedig tagja volt a 6. helyen végzett női 4×200 méteres gyorsúszó váltónak. Eszter 200 mellen hét éve veretlen itthon, most a szeptemberben volt vállműtéte rehabilitálásán dolgozunk.
Hatvanhárom éves.
2027-ig mindenképpen maradok. Ha eljutok odáig és Késely Ajnának reális esélye van kijutni a 2028-as olimpiára, akkor természetesen addig folytatnám. Én ötven éve minden reggel legkésőbb 4.45-kor kelek, mert hatkor mindenképpen el kell indulnom ahhoz Dunakeszi-Északról, hogy 5.45-kor ott legyek az uszodában. A bemelegítő tornát követően hatkor kezdődik az úszás.
Az egyértelmű, hogy a kenyere javát már megette és pályafutása vége felé közeledik. Mit gondol, lehet még ilyenkor is fejlődni, vagy amit tudást korábban összeszedett, annak elégnek kell lennie a visszavonulásáig?
Egy úszóedző soha nem mondhatja azt, hogy ő már mindent tud, hiszen a fejlődés folyamatos. Én egyébként is mindig érdeklődtem a változások, az újítások iránt. Jelen állapotomban kiemelt lehetőségekként tartom számon a rövidebb edzőtáborokon való részvételt, mert ott mindig vannak spontán edzői beszélgetések. Legutóbb például Zalaegerszegen az általam már békéscsabai korszakom óta ismert Szokolai László vezette a nyíltvízi úszók egyhetes munkáját, ahol számos újdonságról értesülhettem. Ajnának is jót tett a változatosság, én pedig a kollégákkal cseréltem ki a gondolataimat, tapasztalataimat. Egy másik alkalommal egy világbajnokságra utazva átszálláskor Kós Hubival sikerült beszélgetnem, amiből egy négyórás, számomra különösen élvezetes szakmai konzultáció kerekedett, amit Hubi is kimondott élvezettel vitt végig.
Gondolom, a világ ma legeredményesebb edzője, Bob Bowman neve is felvetődött.
Extra titok nincs. Ezeken az amerikai egyetemeken egy-egy kiváló edző számít, mit, miért és hogyan csinál. Van 20-25 ösztöndíjasuk, akik valamennyien világszínvonalon úsznak. Ezeknél minden edzés egy hatalmas, presztízsre menő verseny. Bowman teljhatalommal rendelkezik. Ha valaki edzésmunkája vagy az eredményei nem tetszenek neki, az illető akár csomagolhat is. Ennek megfelelően tartanak is tőle és mindenki folyamatosan bizonyítani akar. A kinti és az itthoni edzések között a legnagyobb különbség az, hogy ott több az intenzív rész az elvégzett munkában.
Ráhatások más területeken is bőven érték. Például nyolc évig volt a Magyar Úszó Szövetség elnökségének a tagja.
Rengeteg eseményt megéltem ennyi idő alatt, amelyek sokban befolyásolták az úszósport jelenét és jövőjét. A legnagyobb kaliberű történés mindenképpen az Úszó Nemzet Program elindítása, amely a jelen és a közeljövő nemzedékének életét alapvetően befolyásolja. Általánosságban pedig azt mondhatom, hogy a szövetség vezetése az évek során mindent megtett azért, hogy nem csak a legjobb felnőttek, hanem az alsóbb korosztályok arra érdemes tagjai is minden szükséges menedzselést megkapjanak, ami a tehetségük kibontakoztatásához elengedhetetlenül szükséges.
Ha a minőségi sport szemszögéből nézi a magyar úszósport helyzetét és olimpiai reményeit, hogyan értékeli a perspektíváinkat?
Az elmúlt évtizedekben mindig felnőttek olyan úszóink, akik eredményeikkel tartották az ernyőt a sportág felett. Ha előre tekintünk a következő nagy vizsga, Los Angeles felé, akkor jogosan lehetünk optimisták, mert most is vannak olyan versenyzőink, akik majd megint tartani fogják azt a bizonyos esernyőt. Ami pedig a hosszabb távú fejlődést illetheti, a majdani eredményességet, a folytonosság fenntartását az ÚNP-ből felbukkanó tehetségek is segíteni fogják. Az alkalomszerű hullámvölgyek elkerülhetetlenek, de a magyar úszósportban megvannak azok a széles alapok, ahonnan mindig ki fognak kerülni a komoly nemzetközi szint elérésére képes versenyzők. Kós Hubert nem marad egyedül, az optimizmusomat már most többen is alátámasztják. A Párizsban, nyíltvízen bronzérmet kiharcolt Betlehem Dávid az 1500 méteres gyorsúszásban is nagyon komoly eredményre lehet képes. És az amerikai közegben ért hatásokra rendkívül jól reagáló Sárkány Zalánt is ebbe a körbe sorolom. Rasovszky Kristóf jövője is többesélyes, hiszen ő mindig nyáron szokta elérni a csúcsformáját. S hogy a lányoktól is említsek valakit, én különös kíváncsisággal várom a már szintén Amerikában pallérozódó Pádár Nikolett és Ábrahám Minna fejlődését, eredményeik alakulását.
A magyar sport széles spektrumát is figyelemmel kíséri?
Amennyire illik, minden olimpiai sportágról vannak tapasztalataim és információim. Már most minden az olimpia körül forog, talán kicsit túlontúl is. A meghirdetett LA10 programot kicsit feszítettnek érzem – már azt is nagy sikernek fogom tartani, ha ezt a célt legjobbjaink meg tudják majd közelíteni. Úgy gondolom – miként a korábbi évtizedekben – 2028-ban is az úszás, a vívás és a kajak-kenu hozhatja a vágyott érmek nyolcvan százalékát.
Jocha Károly
A Kovács Ottó: „Egy úszóedző sohasem mondhatja, hogy már mindent tud” bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.
