Kovács Zsófia Eb-bronzzal a zsebében mehet Rióba – 3. a vegyesváltó is

A második olimpiájára készülő Kovács Zsófia harmadik lett hétvégén a rövidtávú Triatlon Európa-bajnokságon Lisszabonban, így friss bronzéremmel a zsebében utazhat Rióba, ami jó előjel az ötkarikás szereplés előtt alig 70 nappal. Bronzérmet nyert a Kovács Zsófia, Tóth Tamás, Vanek Margit, Vanek Ákos összetételű magyar vegyesváltó is vasárnap.

A viadal hivatalos honlapja szerint a riói olimpiai kvótával rendelkező, második ötkarikás eseményére készülő magyar triatlonos 2:04:24 óra alatt teljesítette a 1,5 kilométer úszásból, 40 km kerékpározásból és 10 km futásból álló távot.

Kovács a második olimpiájára készülhet, négy éve a sportág egyetlen magyar indulójaként az 51. helyen végzett Londonban.

A juniorkorú férfiaknál a magyarok közül a nanjingi ifjúsági olimpikon Lehmann Bence érte el a legjobb eredményt, aki kilencedik lett, a nőknél Putnóczki Dorka volt a legeredményesebb magyar, ő a 13. helyen fejezte be a versenyt.

Bronzérmet nyert a Kovács Zsófia, Tóth Tamás, Vanek Margit, Vanek Ákos összetételű magyar vegyesváltó is vasárnap. A viadal hivatalos honlapja szerint a két évvel ezelőtt Hamburgban világbajnoki harmadik helyezett magyar négyest a győztes brit csapat 16, az ezüstérmes orosz kvartett pedig mindössze hét másodperccel előzte meg.

A riói olimpián összesen négy magyar triatlonos indulhatAz olimpiai rangsorban Faldum Gábor a 30., Vanek Margit 40., Kovács Zsófia 55., míg Tóth Tamás 57. lett.

(MOB-MTI, fotó: MTI/Kovács Tamás)

Forrás: www.mob.hu – RSS