A Magyar Asztalitenisz Szövetség június 8-i tisztújító közgyűlésén elnöknek választott Kovacsics Imre igyekszik minél hamarabb alaposan megismerni a sportág hazai helyzetét, hogy aztán megkezdje a tényleges munkát egy rátermett csapattal, amelyben ígérete szerint senki sem lazsál majd.
Kovacsics Imre pingpongos berkekben kvázi ismeretlenként, mondhatni kívülállóként került bele a MOATSZ elnöki székéért folytatott versenybe, amelyet végül nagy fölénnyel nyert meg a szövetséget tíz évig irányító Nátrán Rolanddal szemben. Korábban más sportszövetségben és klubban is vállalt már szerepet, elsősorban mégis üzletemberként tekinthetünk rá, aki a SPA Hungary Holding Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója.
„Sportági vezetők, meghatározó személyiségek megkerestek azzal, hogy szeretnének egy új irányt az asztalitenisz jövőjének és magának a szövetségnek. A feladatra felkérőktől kértem egy hét gondolkodási időt, de ők azt mondták, hogy pár órám van dönteni, mert lejár a jelöltségi határidő. Felnéztem az égre, és azt mondtam, hogy »Jó isten, ezek szerint valamiért küldted ezeket az embereket hozzám, és nekem ezt el kell vállalnom.« Aláírtam a jelölést, de akkor persze még nem tudtam, hogy több mint kérharmaddal nyerek majd“ – beszélt a jelölése hátteréről Kovacsics Imre.
A hozzá hasonló, a sportágon kívülről érkezők esetében mindig vita tárgyát képezi, hogy mennyire lehet eredményes ilyen háttérrel valaki, nem lenne-e szerencsésebb, ha olyan valaki irányítaná a sportágat, aki jó ideje benne van már. Az új MOATSZ-elnök nem érzi úgy, hogy ez akadályozná a céljai elérésében.
„Az mindig előnyt jelenthet, ha valaki belülről érkezik, mert ismer dolgokat. De ez valahol hátrány is, mert a gondolkodásmódja már azzal a rendszerrel együtt alakult. Vagy gondoljunk például a legendás Széchy Tamásra, az úszópápára, aki a legenda szerint alig tudott úszni, mégis olimpiai és világbajnok úszókat nevelt ki. Vagy gazdasági értelemben vajon egy reumatológus szakember-e a legjobb kórházigazgató, aki nyilván azért végzett reumatológusként, mert gyógyítani szeretne, és nem a gazdasággal foglalkozni. Szerintem ha valaki belevág egy vállalkozásba – márpedig egy sportág irányítása, ahol gazdasági tevékenység folyik, az egy vállalkozás –, akkor annak a személynek nem a legjobb labdarúgónak, a legjobb asztaliteniszezőnek vagy a legjobb teniszezőnek kell lennie, hanem a következő szemlélettel kell érkeznie: egyrészt meghallgat mindenkit, szó szerint mindenkit, hogy kinek mi a véleménye, másrészt olyan csapatot gyűjt maga mellé, amelyben bízik, harmadrészt olyan szakemberekkel veszi magát körbe, és itt jön be a szakma, akik szerinte értenek ahhoz a sportághoz, és nemcsak szakmailag értenek hozzá, hanem jó pszichológusok is.“
Kovacsics Imre első végzettsége testnevelőtanár, látott már tehát pingpongütőt, de ahhoz természetesen nem venné a bátorságot, hogy szakmai tanácsokat osztogasson.
„Azt viszont tudom, hogy hogyan lehet egy csapatot magam köré építeni, hogy lehet meggyőzni vállalkozásokat, kormányt arról, hogy érdemes belefektetni ebbe a sportágba, és elmagyarázni számukra azt, hogy mi cserébe mit tudunk ezért nyújtani.“
A leány utánpótlás-válogatott körében
Az 52 éves üzletember még csak néhány hete tölti be a MOATSZ elnöki tisztségét, márpedig szerinte ennyi idő alatt csak a felszínt láthatja az ember. Ezért az első feladatai között lesz, hogy leüljön a megyei szövetségek vezetőivel, a sportág jeles képviselőivel, a klubok vezetőivel beszélni, mert csak így ismerheti meg a felszín alatt rejtőző problémákat is, legyenek azok versenykiírással, szponzorációval vagy éppen a válogatottal kapcsolatosak.
Szintén fontosnak tartja a hagyományok tiszteletét, ehhez kapcsolódóan szeretné kiharcolni, hogy a Jónyer István, Klampár Tibor és Gergely Gábor fémjelezte aranycsapatunk tagjai kapjanak olimpiai életjáradékot. Ami ugye kiemelkedő olimpiai eredmények után jár, de az említett klasszisainknak erre nem volt lehetőségük abból a prózai okból kifolyólag, hogy azokban az évtizedekben, amikor a pályájuk csúcsán voltak, az asztalitenisz még nem szerepelt az olimpiák műsorán.
Hogy öt év múlva mivel lenne elégedett, arra a következőt válaszolta Kovacsics Imre.
„Az biztos, hogy ha egy ilyen nagy múltú sportági szövetségnek öt év múlva nem lesz önálló székháza, akkor elég szomorú leszek. A párizsi olimpiai szereplésünkre már csak részben van ráhatásom, az azt követő olimpia viszont már csak az én eredményességem vagy eredménytelenségem lesz, márpedig a sportban az eredmény számít. A kirakat mindig fontos, és nemcsak a támogatások szempontjából, hanem az utánpótlásbázis bővítése szempontjából is. A sikeremet azonban abban is mérném, hogy a nevelőklubok milyen támogatást kapnak a szövetségtől mind jogszabályi, mind anyagi, mind egyéb más oldalon. Tehát nem azt szeretném, hogy legyen egy csillogó-villogó szövetség, lent az alvégen pedig a szegény rokonok, akiknek el kell végezni minden feladatot, mi meg ülünk és ünnepeltetjük magunkat, hanem azt, hogy ők is úgy érezzék öt év múlva, hogy érdemes volt elnököt váltani, és jobb körülmények közé kerültek. Egy biztos: az én elnökségem alatt senki sem fog lazsálni, nem lesz olyan potyautas, aki semmit sem csinál, de az esetleges sikerekből részt vesz, hanem mindenkinek a maga területén meg kell azért dolgoznia, hogy eredményt érjünk el.“
