Kozák Danuta a 200 méterrel kacérkodik

Szabó Gabriellával ideális a párosuk

Néhány héttel ezelőtt a Honvéd olimpiai bajnok női kajakosai elkezdték a felkészülést. London kétszeres aranyérmese, Kozák Danuta már nagyon várta ezt a pillanatot, és bár még mindig élvezi az olimpia ,,utóhangját”, már új terveket szövöget.

Kozák Danuta_blog.jpg

  Az elmúlt hónapokban annyi felkérésen kellett részt venniük, hogy úgy tűnt, szinte fárasztóbb napokat élnek, mint a londoni olimpiai felkészülés idején.

   – Tény és való, hogy nagyon sok élménybeszámolónak, találkozónak, média felkérésnek tettünk és teszünk még mindig eleget, és bár én nem vagyok az az ember, aki szeret a középpontban lenni, élveztem is ezeket a napokat. De az is igaz, hogy már nagyon vártam az edzéseket, mert ez ad keretet az életemnek – mondja Kozák Danuta.

   – A mozgalmasságon kívül változott valamit az élete az olimpia óta?

   – Különösebben nem. Jó, mondjuk azt furcsa megélni, hogy megismernek az utcán, gratulálnak. De ez amilyen furcsa, olyan jó érzés is egyben. Most, hogy kezd lecsitulni az olimpia láz, egy kicsit jobban magamba is tudok fordulni. A párommal több tervünk is van a jövőt illetően, amit rendesen át kell gondolni.

   – Ezek a tervek befolyásolják a kajakozást?

    – Nem. Lakás- vagy házvásárláson törjük a fejünket, meg egyéb ilyen jellegű dolgokon.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren! 4896692

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

Share: