Kozák Luca: Küzdeni szeretnék azért, hogy bejussak a döntőbe

MH/MTI
2023. november 9. csütörtök. 9:18

„A világbajnokságon egy kicsit többet akartam, úgy éreztem, kicsit több volt ott benne, emiatt van egy kicsi hiányérzetem, de azért mi sportolók eléggé maximalisták vagyunk, és mindig a legjobbra és a legtöbbre törekszünk, úgyhogy az lenne a probléma, ha teljesen elégedett lennék a teljesítményemmel” – nyilatkozott az MTI-nek a 27 éves debreceni atléta. Hozzátette, hatalmas pluszt és motivációt adott neki a mostani év, hogy jövőre még jobban fel tudjon készülni a párizsi ötkarikás játékokra.

Az Eb-ezüstérmes sprinter elmondta, az itthoni hideg időjárás nem kedvez a futóknak, mert nehezíti a gyors mozgásokat, ezért november végén Tenerifére utazik melegégövi edzőtáborba. Ezt követően február elejére-közepére tervezi a rajtot a fedett pályás szezonban, melyet a március 1. és 3. között Glasgowban sorra kerülő világbajnokságon zár majd.

Májusban a nyolcszoros magyar bajnok már szabadtéren versenyezne, és június 7-12-én a római Európa-bajnokságon áll rajthoz. Emellett rengeteg egynapos versenyen is szeretne részt venni, de még pontos versenynaptára nincs, mivel az mindig a felkészülés közben formálódik és csak a szezon kezdete előtt véglegesíti. Abban viszont egészen biztos, hogy mind a fedett pályás, mind a szabadtéri országos bajnokságon ott lesz, és szeretné megjavítani a 60 és a 100 méter gáton felállított országos csúcsát.

„Az elmúlt két évben mindig egy kis sérüléssel bajlódtam, és idén az a célunk, hogy picit máshogy építsük fel ezt a szezont, és ne essünk ugyanebbe a hibába” – hangsúlyozta Kozák. Kiemelte, egyértelműen az olimpián van a fókusz, de szeretne a római kontinensviadalon is jól teljesíteni.

„Úgy gondolom, a döntőbe be kell jussak, és ott pedig már az aznapi formán fog eldőlni, hogy mi lesz. De a fő cél az az olimpia, és én úgy megyek oda, mint idén a vb-re is, nagyon szeretnék bejutni a döntőbe, bár tudom, hogy nem én vagyok a legesélyesebb, de ki tudja, jövőre hogy fog ez alakulni. Küzdeni szeretnék azért, hogy minél gyorsabb eredményt érjek el és az országos csúcsomat megdöntsem.”

A magyar atléta reméli, hogy a hazai rendezésű világbajnokságnak köszönhetően egyre többen fogják majd figyelemmel kísérni az atlétikát, akár már a jövő évi párizsi játékokon is.

Írta a Magyar Hírlap