Úgy tűnik, egyre erősebb a férfi röplabda Közép-európai Liga mezőnye, így csak álom maradt a magyar bajnoknak a négyes döntőbe jutás. A Diamant-Kaposvár együttese idén is ezt a célt tűzte ki, ám végül csak a hetedik helyet szerezte meg.
A csapat hatszor nyert és tíz alkalommal szenvedett vereséget. A kaposvári gárda október elején a horvát MOK Zagreb elleni 3:1-es győzelemmel kezdte meg szereplését a kilenccsapatos Közép-európai Ligában. A menet közben formálódó együttes ezután megszakítás nélkül négyszer kikapott, igaz, a mezőny első feléhez tartozó, valóban erős ellenfelektől. Az osztrákok nem kegyelmeztek, az Innsbruck 3:0-ra, a Posojilnica pedig 3:1-re nyert a somogyi megyeszékhelyen. Bosszantó volt, hogy a magyarok többször is eljutottak a játszmalabdáig, mégsem tudtak győzni.
A hatodik fordulóban viszont hatalmas bravúrt ért el a társaság: nagyszerű teljesítményt nyújtva 3:1-re sikerült legyőzni a Bajnokok Ligája-elődöntős Bledet. A szlovénok úgy jöttek Kaposvárra, hogy az előző kiírásban mindössze kétszer kaptak ki. A mieink ezen az estén alaposan meglepték ellenfelüket, és akkor úgy tűnt, ebből a diadalból erőt meríthet a társaság.
Zarka Péter tanítványai ezután el is kapták a fonalat, hiszen újabb három győzelmet arattak. Az újesztendőben már nem ment ennyire jól: a Kaposvár egymás után ötször kapott ki, így elúszott a négy közé jutás esélye. Ráadásul idén is a bécsiek rendezik a négyes döntőt, így az első háromban kellett volna zárnia az alapszakaszt a magyar együttesnek. Ez pedig nem sikerült, és ráadásul a szlovák Chemes Humenné elleni idegenbeli siker után a fiúk hazai pályán kikaptak a szlovén Salonit Anhovótól, így hat győzelemmel és tíz vereséggel zárták a sorozatot. Ez a hetedik helyre volt elég.
„Az idén nagyon erős volt a mezőny, a Bajnokok Ligájában bejutott a rájátszás második körébe két ellenfelünk, a Bled és az Innsbruck is – magyarázta Zarka Péter, a Kaposvár edzője. – A mai röplabda alapvető feltétele a jó nyitásfogadás, ez hiányzott nálunk. Hiányoztak a bravúrok és az idegenbeli kötelező győzelmek is. Sok maradt bennünk, szerintem ennél többre hivatott a társaság.”
A Kaposvár a 2007-es bravúr-bronzérem óta két ötödik és egy hetedik helyet ért el a Közép-európai Ligában. Az idei sorozat alapszakaszát a Hypo Tirol nyerte meg az ACH Volley Bled és az év meglepetéscsapata, a horvát Mladost Zagreb előtt. A kaposváriak a folytatásban a hazai küzdelmekre összpontosítanak: a Magyar Kupa-címvédés után a bajnokságban is szeretnék megőrizni elsőségüket. A Veszprém elleni elődöntő március 18-án kezdődik, és az egyik csapat harmadik győzelemig tart.
Duplagyőzelem Horvátországban
A Diamant-Kaposvár együttese a hétvégét a horvát fővárosban töltötte, s edzőmérkőzésen előbb 5:0-ra, majd 3:1-re nyert a MOK Zagreb ellen.
Közép-európai Liga, férfiak
Az alapszakasz végeredménye
1. Hypo Tirol Innsbruck (osztrák) 30 pont
2. ACH Volley Bled (szlovén) 29 pont
3. HAOK Mladost Zagreb (horvát) 27 pont
4. SK Posojilnica Aich/Dob (osztrák) 24 pont (32:27)
5. Aon hotVolleys Wien (osztrák) 24 pont (32:30)
6. OK Salonit Anhovo Kanal (szlovén) 22 pont (27:32)
7. Diamant-Kaposvár 22 pont (22:36)
8. VK Chemes Humenne (szlovák) 22 pont (23:38)
9. MOK Zagreb (horvát) 16 pont
Négyes döntő, Bécs (Ausztria)
Elődöntő
Hypo Tirol Innsbruck–Aon hotVolleys Wien 2:3 (–20, –22, 21, 17, –11)
ACH Volley Bled–HAOK Mladost Zagreb 3:1 (–20, 18, 16, 20)
Döntő: Aon hotVolleys Wien–ACH Volley Bled 1:3 (–20, 22, –18, –21)
XLsport –
Forrás: www.hunvolley.hu