Kozmann: Minden megvan Kissben, ami a bravúrhoz kell

Kozmann György szerint Kiss Tamásnak összejöhet egy jó szereplés a Világjátékokon. Az olimpiai bronzérmes kenus korábbi társáról azt mondja, hogy minden megvan benne, ami a bravúrhoz kell. ,,Ezt bizonyította Pekingben is, ahol beugróként a segítségével ‘feleveztünk’ a dobogóra. Kiss fizikálisan mindig rendben van, és azt is megmutatta már, hogy mentálisan is oda tudja tenni magát. Nagyon szurkolok neki, hogy Kolumbiában minden úgy alakuljon, ahogy azt ő eltervezte. És nem szabad elfeledkezni arról, hogy Tomi még a Világjátékok előtt Kazanyban, az Universiadén is indul. Ha Oroszországban kijön neki a lépés, akkor egy nagyon szép eredmény összejöhet neki Caliban” – mondta Kozmann, aki Kolonics György tragikus halála után, közvetlen a pekingi játékok előtt kezdett Kiss Tamással együtt dolgozni. Kiss Tamás egyébként az 54 sportolót felvonultató magyar delegáció tagjaként a kenu egyesek maratoni távján térdel majd hajóba a Kolumbiában megrendezendő Világjátékokon.

Kozmann személye a Világjátékok kapcsán azért is érdekes, mert a klasszis kenus a legutóbbi nem olimpiai sportágak világversenyén a sárkányhajó csapat tagjaként ott volt Kaohsiungban. ,,A Világjátékok gyakorlatilag ugyanolyan fontos, mint az olimpia. Nagyon örülök, hogy idén először a maratoni kajak-kenu is ott van a sportágak között. Biztos vagyok, hogy felfokozott hangulat előzi majd meg a kolumbiai versenyeket. Szorítok nemcsak a maratoni kajak-kenusoknak, hanem a teljes magyar csapatnak” – nyilatkozta Kozmann György.

A Világjátékok küzdelmei július 25-én kezdődnek meg Kolumbia harmadik legnagyobb városában, Caliban, ahol Magyarországot 12 sportágban 54 versenyző képviseli.

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.