Jaime Alguersuari rossz híreket hallott Robert Kubica állapotáról és gyógyulásáról.
A megsérült lengyelről szóló hivatalos hírek mellett egyik barátja azt mondta Kubicáról, hogy közel áll ahhoz, hogy újra normális életet éljen, és reménykedhetünk abban is, hogy a cbe is visszatérhet. De a Torro Rosso egykori pilótája, Alguersuari valami egészen másról hallott.
"Szerintem Robert egy fantasztikus és gyors pilóta. Biztos vagyok benne, hogy világbajnok lehetett volna." – mondta a héten, amikor kiderült, hogy a brit rádió társ-kommentátora lesz 2012-ben.
"Az utolsó információk, amiket kaptam róla nem túl jók." – ismerte el a spanyol. "Úgy értem, hogy egy poharat sem tud felemelni, ha inni szeretne, úgyhogy nem fest túl jól a helyzet."
Kubica, a BMW és a Renault korábbi pilótája egy kisebb olasz rally során sérült meg tavaly év elején, amikor a szalagkorlát átszúrta az autójukat.
Alguersuari szerint Kubica navigátora, Jakub Gerber kezdetben sokkal borzalmasabbnak látta a sérüléseket, "úgy gondolta, (Kubica) meghalt."
"Most úgy gondolom, a sérülése rosszabb, mint amire számítottunk." – folytatta a 21 éves pilóta. Természetesen szeretném őt viszont látni a Forma-1-ben, mert minden kétséget kizáróan megérdemli azt."
Malik Erika