Kupadöntőben az Acélbikák

091229_dab_miskolc_08_lead.jpg

Óriási nehézségek árán ugyan, de bejutott a Magyar Kupa döntőjébe a Dab.Docler hokicsapata; a Bikák küzdelmes, izgalmas mérkőzésen győzték le a Miskolc alakulatát Dunaújvárosban kedd este. Finálé 30-án – az Újpest ellen!
Dab.Docler – Miskolci JJSE 3-1 (0-0, 0-0, 3-1)

A Hamburger Hungária Magyar Jégkorong Kupa négyes döntőjének első napján az Újpest a Fradi ellen, míg a Dab.Docler együttese a Miskolccal szemben játszott a fináléba jutásért. Ugyan a két találkozó közül csak az egyik ígért előzetesen komolyabb izgalmakat, végül nem a fix egyesre várt Dab-Miskolc meccs volt a sima.
Az elődöntők első mérkőzésén az Újpest meglepően simán, 6-0 arányú győzelemmel teljesen megérdemelten jutott be a Magyar Kupa fináléjába.

091229_dab_miskolc_03.jpg

Ideg és küszködés

Az izgalmasnak éppen nem mondható bemelegítés" után este fél héttől jöhetett az Acélbikák meccse a Miskolc ellenében. Bár a találkozónak egyértelműen a Dab volt az esélyese, azért a hazai drukkerek tartottak a lelkes miskolci gárda mellett attól is, hogy az elmúlt három hét meccsnélkülisége bizony meglátszik majd a hazaiak játékán. Az első harmadban nagyon sok volt a pontatlanság a dunaújvárosiak játékában, egyáltalán nem úgy "folyt a korong", ahogy azt remélték. A harmad derekán előbb parlagon hagytak egy kétperces kettős emberelőnyt, majd szimpla fórból sem sikerült betalálniuk Bálizs kapujába, s amikor már csak a vendégek hálóőrével néztek farkasszemet, akkor a kapuvas is kisegítette a fiatal miskolci kapust, így az első játékrész végén gólnélküli állással vonulhattak pihenőre az együttesek. A második felvonásra sem sokat változott a játék képe – sőt: az egyre inkább felbátorodó Jegesmedvék bizony olykor-olykor komoly próbára tették Sevela kapust is, aki szerencsére azért hozta a tőle megszokott jó formát. A harmad második felében sem sokat javult a Dab játéka: pontatlanul, s olykor már idegesen, kapkodva próbáltak játszani, ám ez nem járt, nem is járhatott eredménnyel, így csak abban bízhattak az újabb szünethez érve, hogy megnyugszanak, s végre azt a játékot kezdik el játszani, amelyet igazán tudnak. A harmadik felvonás sem kezdődött azonban túl jól számukra, mert azon túl, hogy kihagytak egy újabb emberelőnyt, a térdsérülést szenvedő Galaniszt, valamint a hátát fájlaló Fiserát is elveszítették a hátralévő időre. A 46. percben azonban egy emberként ugrott talpra a csarnok dunaújvárosi érzelmű része, hiszen egy újabb emberelőnyt követően Tőkési bombázott védhetetlenül a kapu jobb alsó sarkába, megtörve ezzel a kínosan, s bizony ebben az idényben eleddig példátlanul hosszú hazai gólcsendet – nem kevés mennyiségű követ görgetve le ezzel a hazai szurkolók szívéről (1-0).

091229_dab_miskolc_07.jpg

Kiszenvedték a döntőt!

   A gól után lendületben maradtak az Acélbikák, akik négy perccel később MacSweyn közeli lövésével meg is duplázták előnyüket, s bár még a harmad fele azért előttük volt, ekkor már nem sokan maradtak a jégcsarnokban azok, akik bíztak volna a Macik feltámadásában (2-0). Ezzel együtt is bőven volt izgalom a véghajrában, ugyanis a sípjába láthatóan szerelmes Haszonits játékvezető sorozatban adta a kiállításokat, hol az egyik, hol a másik oldalra, így szinte egyáltalán nem játszhattak egyenlő létszámban a felek. Az 54. percben nagy esélyt kaptak a miskolciak, hiszen másfél percig kettős emberelőnyben támadhattak, de Sevela eszén ekkor sem tudtak túljárni, így az utolsó négy perchez érve még mindig két fával jobban álltak az Acélbikák. Nem sokáig, mert az újabb fórt már nem hagyták kihasználatlanul a Macik, akik Petres révén újra teljesen nyílttá tették a találkozót, így nagyon izgalmas utolsó három percnek néztünk elébe (2-1). A végjáték már egyértelmű hazai fölényt hozott: előbb Azari szólózhatott Bálizs kapuja felé, s ugyan kapuvasra emelése nem ért gólt, a lövés előtti miskolci szabálytanságért a Dab előnybe került. Egy perc tíz másodperccel a meccs vége előtt ezt Kiss Ákos egy erős, lapos lövéssel gólra váltotta, így végül ha komoly nehézségek árán, valamint kulcsemberek elvesztése ellenére is, de a Dab.Doclernek sikerült behúznia a győzelmet (3-1)!   
Ezzel persze az is eldőlt, hogy szerdán este negyed hattól az Újpest ellen a Magyar Kupa első helyéért játszhatnak J. P. MacCallum tanítványai.

091229_dab_miskolc_08.jpg

Forrás: Spigott
Fotók: Mudra László

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.