Lehetőségeihez képest teljesnek érzi pályafutását a korábbi magyar bajnok és olimpikon Kusztor Péter, aki kedden jelentette be, hogy lezárja profi kerékpáros karrierjét. Egyedül azt fájlalja, hogy háromhetes körversenyen nem volt lehetősége megmérettetni magát.
“Úgy tűnik, ez volt az utolsó profi évem. Ez egy rendkívül nehéz pillanat számomra, 31 esztendőt töltöttem ebben a csodálatos sportágban, ám elérkezett a lezárás ideje” – jelentette be kedden az Instagramon a negyvenedik születésnapját december 27-én ünneplő Kusztor, aki ugyanazon a napon született, mint a nála két évvel fiatalabb olimpiai bajnok jamaicai futó, Shelly-Ann Fraser-Pryce. A magyar bringás hozzátette: ez nem csupán egy periódus volt, hanem az egész élete, most pedig új fejezetet nyit.
Hosszú és sikeres pályafutásáról néhány hónappal ezelőtt beszélgettünk Kusztor Péterrel, aki a kerékpársporttal részben édesapja indíttatására került kapcsolatba, még az 1990-es évek első felében a KSI-ben, ahol az országúttal és a pálya szakággal egyszerre ismerkedett meg.
„Mentünk itt is, ott is. Ugye a pálya adott volt, hiszen ott volt mellettünk, tulajdonképpen a faház mellett öt méterre. Előbbinél meg az első időkben inkább Városliget, meg a Népstadion. És akkor, mikor egy picit idősebbek lettünk, 11-12 évesen már kimentünk országútra is, akkor azért közel sem volt az a forgalom, mint most.”
Arra a kérdésre, hogy melyiket szerette jobban, azt felelte: mindkettőt, egyben az egészet, az ottani légkört és a társaságot.
„Rengeteg fiatal, velem egykorú volt, akik ott bringáztak. Ott töltöttük nyaranként a napjainkat igazából a faházban, tehát edzés után még simán ott töltöttünk több órát is, és a faház körül volt egy ilyen pálya, amit az idősebbek kialakítottak, és akkor ott nyomtuk a versenyeket tulajdonképpen egész nap.”
Felidézte azt is, hogy már kezdőként ment időfutamot, kritériumversenyt, tekert az országúton vagy épp háztömbkörüli viadalokon. Saját gyermekei példájából kiindulva úgy véli, a gyerekeket már az óvodás kortól tanfolyamokkal kellene segíteni, hogy rendesen megtanuljanak biciklizni, azt, hogy a gyerekek és a szülők is vegyenek fel bukósisakot.
„Milyen példát mutatok a gyerekemnek, hogy te vegyél bukót, de én nem veszek, mert anya meg apa nem tud elesni? Ez nem így van, anya meg apa is borzasztó nagyot tud esni. Egyetlen védőfelszerelésünk van kerékpárosként: a bukósisak. Semmi más. Az, hogy lekopik az oldalam, eltörik a kezem, a vállam, a kulcscsontom, a lábam, ez mind begyógyul, orvosolható, de a fej ha be is gyógyul, nem biztos, hogy ugyanolyan lesz az élete utána az embernek.”
Elárulta: fiatalon edzéseken sokszor ő maga sem vett fel bukósisakot. „Aztán egyszer, mikor befejeltem egy autónak a hátsó szélvédőjét, na akkor megváltozott kicsit a gondolkozásom. Hála Istennek nem lett semmi bajom. A Jóisten megóvott, semmi nem történt, egy karcolás se, de sokkal rosszabbul is járhattam volna. Úgyhogy az volt az a pont, amikor azt mondtam, hogy innentől kezdve még ha elmegyek a boltba, akkor is fölveszem a bukósisakot” – fogalmazott, hozzáfűzve: ez egy olyan védőfelszerelés, aminél nem szabad a minőségen spórolni.
Amint felidézte, annak idején őket a KSI-ben felkészítették egészen kicsi koruktól kezdve, hogy hogyan kell kerékpározni.
„Azt mondhatom, hogy még a mai mezőnyben is ebből én még hála Istennek tudok pozitívan profitálni, hogy akkor megtanultam kerékpározni, és látom azt, hogy a mostani fiatalok, akik fölkerülnek, mennyire nem tudnak kerékpározni” – vélekedett.
Első országos bajnoki címét pályán nyerte 2001 szeptemberében, sprintben a BVSC II-es csapatának a tagjaként, azon a napon, amikor a pontversenyben a 2005-ös Tour de Hongrie-n diadalmaskodó Lengyel Tamás, női sprintben a sydneyi olimpia 200 méteres repülőversenyében ötödik Szabolcsi Szilvia diadalmaskodott. Kusztor számára akkoriban példaképek voltak ezek a versenyzők, utóbbiról például azt mondta: sprintben nemzetközi szinten is a világelitbe tartozott.
„Mi nagyon felnéztünk ezekre az emberekre, tanulni akartunk tőlük, ittuk a szavaikat, ahogy ők csinálták, próbáltuk mi is úgy csinálni. Úgyhogy mindenképpen meghatározó volt, és természetesen ilyen emberek között ugye megnyerni egy magyar bajnokságot, hát az meg tényleg minden képzeletet felülmúlt nekünk akkor.”
Több példaképe is volt akkortájt a hazai közegből, felsorolta köztük Bodrogi Lászlót is, „aki azért elég komoly szintet ért el ebben a kerékpársportban, világbajnoki dobogóra állhatott kétszer is és emellett még rengeteg szép eredményt elért”. No meg nagy példaképe volt nemzetközi szinten Marco Pantani, de szerintem ő sok mindenki másnak is.
Noha napjaink kerékpárosai közül kifejezetten kedvence nincs, de az év végén ugyancsak visszavonuló Tour de France-szakaszrekordert, a 2011-ben világbajnok Sir Mark Cavendisht például emberileg kedveli.
„Egy nagyon őszinte és nagyon rendes ember, hogyha nem éppen a sprintre kell vele menni a győzelemért, mert akkor azért mindenki megváltozik, ő is” – fogalmazott a brit sprinterlegendáról, akivel sokat szokott beszélgetni. A szintén pályafutása utolsó idényét befejező kolumbiai Rigoberto Uránt „nagyon színes emberként” jellemezte, őt is nagyon kedveli.
A vasárnap a Giro d’Italia-Tour de France-világbajnoki arany Tripla Koronát beteljesítő szlovén Tadej Pogacart azért tartja szimpatikusnak, mert őszintén látja rajta, hogy élvezi a sportágat: „nekem ő az, aki így szimpatikus a mostani igazi élvonalból.”
Kusztor 2001-es országos bajnoki címe csapatsprintben született, aztán két évvel később pedig egyéni üldözésesben nyert ezüstöt, miközben mára már nagyon különválnak ezek a sprint-, illetve az állóképességi számok.
„Akkor ez nem volt annyira meghatározó. Lehet, hogy nemzetközi szinten igen, de Magyarországon nem, itthon mindenki tudott mindent nyerni” – szögezte le Kusztor, aki még madisonban is tekert nemzetközi szinten. Ezt követően néhány évig versenyzett még pályán, ám innentől már az országútra fókuszált.
Számos generációval tekert együtt Lengyel Tamástól és Bodrogi Lászlótól napjaink kerékpárosaiig: volt csapattársa sprintben például a később scratchben Európa-bajnoki ezüstérmes Lovassy Krisztiánnal, országúton a jelenlegi szövetségi kapitány, Dér Zsolt, illetve szerepelt közös versenyen a többi között szövetség (MKSZ) jelenlegi sportigazgatójával, Vízer Barnabással, illetve Szeghalmi Bálinttal.
Kilenc Tour de Hongrie-n indult, tagja volt a P-Nivo – Betonexpressznek, a minőségi csapat 2006-tól az első hazai kontinentális bejegyzésű sor volt Stubán Ferenc vezetésével. Már egy évvel korábban megnyerte a csapatversenyt a Tour de Hongrie-n, Lengyel Tamás pedig az összetettben zárta az élen a viadalt, amely Kusztor bevallása szerint „egyértelműen az egyik legnagyobb verseny volt Magyarországon, mint ahogy most is az”.
Ebben az évben pályán négy kilométeren egyéniben és csapatban is aranyérmes lett az ob-n, míg a hegyi bajnokságon második helyen zárt.
2007-ben a székely körversenyről elhozta a hegyi trikót, amit nagy dolognak tartott, majd jött a pályafutásában áttörést jelentő 2008-as esztendő, az újabb duplázás pályán az üldözéses versenyben, és persze az ötkarikás szereplés. A pekingi országúti mezőnyversenyen Bodrogival ketten indultak, Kusztor a 66. lett (ma pedig már hivatalosan a 65.).
„A verseny után az egyik legnagyobb élmény és elismerés volt, hogy a Sipos Jani egyből fölhívott telefonon szinte majdnem azonnal a célba érkezés után, gratulált és nagyon elismerő volt. Nekem ez egy nagyon nagy elismerés volt akkor, persze most is az, erre mindig szívesen emlékszem, és azt hiszem, nekem ezután ennél több nem is kellett. Somogyi Miki is azt mondta, hogy ő nem gondolta volna, hogy végig tudok menni, őszintén megmondja, úgyhogy nagyon nagy elismerés és boldogság” – elevenítette fel.
A következő két esztendőben ő lett az év legjobb férfi országúti kerékpárosa idehaza, 2010-ben pedig jött a dupla is ebben a szakágban: az időfutam ob-ról (Bükkaranyos) és mezőnyverseny ob-ról (Tiszagyenda) egyaránt aranyéremmel térhetett haza. Hogy ez mekkora bravúr, azt jelzi, hogy a 21. században ez rajta kívül Bodrogi Lászlónak (2000 és 2006), Pelikán Jánosnak (2016), Peák Barnabásnak (2018), valamint Valter Attilának (2023) sikerült, így érthető módon jó érzéssel gondol vissza rá. Miközben kitekintésképp a Duna Maratonon elindult az első hegyikerékpáros megmérettetésén – amelyen bevallása szerint jobban elfáradt, mint az újabb országúti aranyat hozó 2012-es ob-n -, már külföldi konticsapatot erősített: az Atlasban tekert. Nem is eredménytelenül, 2011-ben a Tour de Bretagne összetettjét nyerte meg, amelyet újabb fontos állomásként aposztrofált.
„Az volt az az év megint, amikor arra gondoltam, hogy na most akkor most el fogok kerülni profinak, és ezek után menni fog” – emlékezett vissza a jó eredményeket hozó esztendőre, amely végül így sem hozott új szerződést számára.
„Néha egy kicsit politikáról szól ez az egész, hogy kit ismerünk, és akkor bekerülünk ide vagy oda. Én nem ismertem senkit, azt az eredményt tudtam hozni, amit hoztam. Ez nem volt elég ahhoz, hogy előrébb tudjak lépni, ez van, ezt kell elfogadnom” – emelte ki, mondván: az eredményességen túl a kapcsolatrendszer is kellett volna, vagy még jobb eredmények. Elárulta ugyanakkor, hogy ez azóta is szívfájdalma.
„Én úgy gondolom, hogy amit lehetett, amit ki tudtam hozni magamból, elértem a kerékpársportban. Olimpián és világbajnokságon is végig tudtam menni, nem rosszul, remek eredményeket tudtam elérni a legnehezebb versenyeken. De az mindig is szívfájdalom marad, hogy soha nem tudtam háromhetesen elindulni. Amikor életem topformájában voltam, a 2008 és 2011 közötti időszakban, akkor – és ezt nem csak én mondom, hanem sokan, akik körülöttem vannak -, simán bennem volt mondjuk egy top 20-as eredmény egy háromhetesen” – fejtette ki. – „De soha nem volt lehetőségem megmutatni, kipróbálni magam, ez egy kis szívfájdalom számomra. Ez az, ami kicsit hiányzik a karrieremből. Meg persze van még egy-két olyan dolog, amire úgy emlékszem vissza, hogy a fenébe…”
Mint mondta, reméli, hogy egy másik szerepkörben eljuthat majd háromhetes viadalra. Noha hat éve csinálja az edzőképzést – amelyet nem volt könnyű beiktatnia a versenyzés mellé –, rájött: nem ez az, amit szeretne
„Sok mindent tudok az edzésekről, meg szeretem a kerékpársportot, de mint edző nem tudom magamat elképzelni, úgyhogy nem ez a dolog, amit csinálni fogok. Viszont van olyan dolog, ami az elmúlt hat évben az életem lett és meghatározza az életemet a mai napig is, és nagyon szeretem, nagyon élvezem, ez pedig a táplálkozás, tanácsadás és szakácskodás.”
Már vannak is sportolók, akikkel foglalkozik, elsők között dolgozott együtt a többi között Borissza Johannával. De nem csupán kerékpárosokkal, hanem sportolni vágyó átlagemberekkel is. „Vagy olyanokkal, akik egyszerűen csak az életüket szeretnék megváltoztatni, mert éppen kiderült róluk, hogy prediabéteszesek, vagy már cukorbetegek, vagy ennek a kapuban állnak.”
Rámutatott: a táplálkozás nagyon meghatározó lett, a helyesen összeállított, edzéshez igazított étrenddel pedig elképesztő eredményeket lehet elérni.
Nem véletlenül fordult persze az étkezés felé. Azt követően, hogy voltak még szép eredményei – 2012-ben arany a hegyi ob-n, 2013-ban Lovassy Krisztiánnal megosztva újfent az év legjobbja lett. Ebben az évben újfent idehaza, a nem túl hosszú időt megélt Utensilnordban tekert, innen került Ausztriába, méghozzá az Amplatzhoz. Itt volt csapattársa például Pelikán, illetve a magyar körversenyen 2015-ben szakaszt nyert Jan Tratnik. És itt érte a 2018-as cseh körversenyen az a bukás, amelynek nyomán kiderült, hogy cukorbeteg. Ezt követően került az egyes típusú diabéteszes sportolókból álló Novo Nordiskhez. Hat idényt tekert a Pro Team (korábban: prokontinentális) besorolású amerikai csapatban, amellyel 2019-ben és 2021-ben is szerepelt az öt legnagyobb egynapos viadal, a Monumentumok közé tartozó Milánó-Sanremón.
Ahogy visszaemlékezett, a kulcscsontja tört el az esésben, a műtétnél derült ki, hogy magas az éhomi vércukorszintje. Noha először elkeseredett, mert az orvosok azt mondták neki, be kell fejeznie a kerékpársportot, nem adta fel, belemélyedt a témába és egy-két hét alatt eljutott a Novo Nordiskhez
„Kérdeztem, hogy akkor most mi ez az egész, és hogyan lehet ezt tovább csinálni, aztán ők megnyugtattak, hogy persze, hogy lehet, és akkor így kerültem velük kapcsolatba, innen azért gyorsan haladtak az események a kerékpársport és a cukorbetegség területén.”
Beismerte: bár nem gondolt bele akkor, az, hogy – szerencse a szerencsétlenségben – egy fokkal nemzetközibb szintre tudott lépni, ez segített a helyzet elfogadásában.
„Meg az segített sokat, hogy aztán utána én szerettem volna ezt jól csinálni, jól élni a bőrömben és kerékpáros maradni. Soha nem tudhatjuk, hogy a Jóisten mit akar. Ha úgy akarja, akkor ezzel fogok tudni foglalkozni a jövőben is, és tudok segíteni embereknek. Hogy úgy fogják fel, hogy nem betegség, hiszen nem érzem magam betegnek egy pillanatig sem, hanem egy állapot, amivel együtt lehet élni és jól lehet élni. Csak egyszerűen változtatni kell bizonyos dolgokon és oda kell figyelni: mit, mikor, hogyan csinálunk” – emelte ki.
„Igazából az egész csapatunknak ez a küldetése, hogy ezt megmutassuk: nemhogy élni lehet vele, hanem föl tudjuk venni a világ élvonalával a versenyt, ezt többször be is bizonyítottuk már az elmúlt években” – vallott a hat évig erősített Novo Nordisk filozófiájáról.
Ezt idehaza is bizonyította: a tavalyi pannonhalmi ob-n sokáig tartotta a lépést Dina Mártonnal és Fetter Erikkel és lett végül negyedik. Ezzel együtt is tudta, hogy lassan eljön a lezárás.
„Lehet, hogy ez az utolsó szezon és jövőre nyitok egy új fejezetet. Ez a 31. szezonom, egyszer el kell jönnie ennek a pontnak, és kész” – mondta már az interjú tavaszi elkészültekor. És kedden eljött ez a pont, Kusztor Péter pontot tesz eredményekben gazdag pályafutására. Mi pedig csak megköszönni tudjuk mindazt, amit elért.
Magyar Kerékpáros Szövetség
