Az MLSZ Csongrád Megyei Igazgatóságának Versenybizottsága nem jogerős döntése értelmében elmarasztalta a Csanádpalota FC-t játékos jogosulatlan szerepeltetése miatt, így a HFC kapja a meccs 3 pontját.
Amint a SZEGEDma.hu elsőként megírta, a Hódmezővásárhelyi FC óvást adott be a Csanádpalota elleni, augusztus 25-i, megyei I. osztályú hazai mérkőzés pályán elért 2-2-es eredménye ellen azért, mert tudomásuk szerint – s ezt a mérkőzésen készült fotók is megerősíteni látszanak – a találkozón jogosulatlanul szerepelt ifjabb Lakatos Rudolf, akit tavasszal egy másik, Kistelek elleni találkozót követően tiltottak el október végéig. Az eltiltását töltő ifjabb Lakatos – állítják a vásárhelyiek – a jegyzőkönyvben 14-es számmal szereplő Claudiu-Sergiu Luculescu helyett lépett pályára, s szerzett a mérkőzés során az eredményt befolyásoló gólt.
A Csanádpalota képviseletében Dávidházi Richárd ügyvéd jelent meg, aki elöljáróban elmondta – írásos nyilatkozatokat átadva -, hogy a beidézett palotai sportemberek, a csapatvezetőnek beírt Halász Mátyás munkahelyi, az eltiltott Lakatos Rudolf iskolai elfoglaltsága, Claudiu-Sergiu Luculescu pedig franciaországi munkavállalása miatt nem tudnak megjelenni, majd kérte a tárgyalás elhalasztását és a Belanka Zsolt Péter vezette Békés megyei játékvezetői hármas beidézését. Papp Róbert elnök közölte, halasztásra mód nincs, és az asszisztensek beidézése pedig nem indokolt, hiszen nekik szerepük a játékosok azonosítási folyamatában nincs. Az ügyvéd előadta a Csanádpalota FC álláspontját is, amely szerint Claudiu-Sergiu Luculescu játszott a találkozón, Lakatos Rudolf pedig nem volt jelen a mérkőzésen, sőt, nem is tartózkodott Magyarországon, s igény szerint az érintett felek nyilatkozatot is tesznek erről a Versenybizottságnak. Papp Róbert megjegyezte, ez nem akadályozza a bizottságot a döntésben, továbbá kitért arra is, hogy nem szerencsés a Versenybizottság előtt a csapat ügyvéd általi képviselete, hiszen a bizottság munkája során annak saját jogrendszere érvényes a polgári perrendtartással szemben, ugyanakkor a meghallgatáson – a rendelkezésre álló esetlegesen benyújtott bizonyítékok mellett – a találkozón részt vettek elmondásai nyomnak a latba, a jogi képviselő pedig aligha volt ott a találkozón. (Dávidházi Richárd elismerte, valóban nem volt ott.)
Végezetül az ügyvéd kérte a bizottságot, hogy döntésüket a mérkőzés játékvezetői jegyzőkönyve alapján hozzák meg. Hozzátette: azt is kéri, hogy a döntést megalapozó bizonyítékokat a bizottság tárja a klub elé. A Versenybizottság 18 oldalnyi dokumentációt átadott az ügyvédnek – többek között egy kinyomtatott képernyőképet Lakatos Rudolf azóta már megszűnt Facebook-oldaláról, ahol a játékos gólöröme látható a SZEGEDma.hu fotóján (lásd jobbra) -, aki ismertette a klub azon álláspontját is, miszerint a fényképeken Lakatos Rudolf egyértelműen nem ismerhető fel. Jelezte, amennyiben a Versenybizottság elmarasztaló ítéletet hoz, úgy a klub fellebbezni fog a döntés ellen. Erre annak kihirdetését követő 8 napon belül van lehetőség.
A HFC részéről Gyürki István technikai vezető elmondta, a mérkőzés során még nem voltak száz százalékosan meggyőződve a jogosulatlan szereplés vélhető tényéről, csak a találkozót követően kaptak számos visszajelzést, amely felhívta figyelmüket erre. Mint hozzátette, a játékvezető, Belanka Zsolt Péter a találkozót megelőzően igazoltatta a játékosokat. Miután meggyőződtek róla, hogy helytállhat jogorvoslat iránti igényük, a szabályoknak megfelelően óvást nyújtottak be.
A rendelkezésre álló adatok, valamint a Csanádpalota jogi képviselőjének, valamint a HFC technikai igazgatójának meghallgatása után a Versenybizottság a következő, nem jogerős határozatot hozta: “A Vb az óvásnak helyt ad. A mérkőzés pályán elért eredményét törli és a mérkőzés 3 bajnoki pontját 3-0 gólkülönbséggel a vétlen Hódmezővásárhelyi FC csapata javára igazolja. A Vb az óvási díjat a Hódmezővásárhelyi FC csapatának visszatéríti és kötelezi a Csanádpalota FC csapatát az óvási díj megtérítésére.” A határozatban javasolják továbbá az ügyben érintett és felelősséget viselő csapatvezető, Halász Mátyás, a játékos ifjabb Lakatos Rudolf, valamint a Csanádpalota FC fegyelmi felelősségre vonását a területi igazgatóság Fegyelmi Bizottságánál.
Forrás: SZEGEDma Fotó: Illés András; Gémes Sándor