Huszonhat éven át a magyar labdarúgás egyik legfontosabb embere volt, de a közvélemény jelentős része a nevét sem ismerte. Czékus Lajos az MLSZ-ben 1972-től kezdve bejárta a szamárlétrát, az apparátus egyszerű tagjából végül főtitkár lett, de közben volt a válogatott technikai vezetője, főtitkárhelyettes és ügyvezető igazgató is. Tanúja volt mindennek, ami a szövetségben zajlott izgalmas évtizedek során, és ezekről beszélgettünk vele bepillantva kicsit a kulisszák mögé is.
Czékus Lajos (fotó: Havran Zoltán)
– Ha azt mondom, good morrrrrning, megvan, miről van szó?
– Persze! Az indiai Trivandumban játszott a légiósok nélküli válogatott a Nehru-kupán kilencvenegyben. Három hetet töltöttünk ott, és a helyi rendőrfőnök vigyázott a biztonságunkra. Rendes ember volt, és nagyon furcsán beszélt angolul, keményen ropogtatta az r hangot, sokat nevettünk rajta.
– Előtte csak felületesen ismertük egymást, Trivandumban viszont szinte összebarátkoztunk, és nagyon kellemes meglepetés volt, hogy remek a humora.
– Igen? Örülök, de ez miért volt meglepetés?
– Az előítéletek miatt, a hivatalnokokról elsőként nem a móka jut az eszembe. Egyáltalán, bántó az a szó, hogy hivatalnok?
– A rendszerváltás idején volt egy jogásza a szövetségnek, Pethő Róbert, és ő mondta, hogy a hivatalnoknak meg kell adni az őt illető rangot, mert pótolhatatlan és rendkívül hasznos a munkája. A köztudat szerint ugyanis a hivatalnok egy ellenszenves figura, aki csak azért él, hogy packázhasson a jobb sorsra érdemes emberekkel, de ez igazságtalan megközelítés
– Az MLSZ hetvenkettőben lett a munkahelye. Volt bármilyen kötődése a futballhoz?
– Annyi, mint bárki másnak. Puskásék korában rengeteget fociztunk, felnőttként is amatőr szinten játszottam a barátaimmal például az üzemi bajnokságban. Volt viszont egy főnököm a Csepel Autógyárban, Petri Sándornak hívták, és FIFA-játékvezetőként is ismert embernek számított. A mentoromnak tekinthettem, és amikor Terpitkó András MLSZ-elnök megkérte, hogy legyen az MLSZ főtitkára, akkor vitt magával a szövetségbe.
– Terpitkó András a vám- és pénzügyőrség parancsnokaként dolgozott. A legenda szerint ez az időszak a csempészés aranykora volt, neki köszönhetően a futballisták szabadon hozhattak be árukat az országba. Ez igaz vagy csupán legenda?
– Nem volt teljesen szabad a pálya, akadtak lebukások, de többségében élhettek a játékosok a lehetőséggel. Sok történet terjedt el, egyszer például Sándor Csikar beszerzett egy ugyanolyan bőröndöt, mint amilyennel Terpitkó utazott.
Sándor Károly (fotó: jochapress)
Kint bevásárolt, bepakolt, majd egy alkalmas pillanatban kicserélte a két koffert, elvégre a parancsnokét biztosan nem ellenőrzik majd. Erre, amikor megjelentek a vonaton a vámosok, Terpitkó maga ajánlotta, hogy elsőként az ő csomagját nézzék meg, mire persze Csikart kiverte a víz.
Szerencsére a vámosok felismerték Terpitkót, tisztelegtek, és elmentek.
– Őt a híres-hírhedt Kutas István, a kommunista hatalmi hátterű sportvezető-újságíró követte az elnöki székben, aki közismerten nem tűrt ellentmondást. Vele milyen volt dolgozni?
– Meg fog lepődni: jó. Úgy harangozták be, hogy véreskezű emberként szétcsap majd közöttünk, de nem így történt. Hozzám tartozott a bajnokságok, kupasorozatok megrendezése, az ezekkel kapcsolatos szervezési munka, amit ő elismert, és nem volt gondunk egymással. Ugyanakkor valóban kemény ember volt, megkövetelte a színvonalas munkát, ám hasznosította a kapcsolatait, például neki köszönhetően mehetett ki hosszú idő után újra a válogatott télen dél-amerikai túrára. A rossz hírű követelményrendszer komoly árnyékot vetett az elnöki időszakára, és a stílusa is messze állt a kedvestől, az újságírókat is előszeretettel osztotta ki. Sokat lehetett tőle tanulni, azt is, mit hogyan kell csinálni és azt is, hogy mit hogyan nem szabad.
– Rang volt a hetvenes évek derekán az MLSZ-ben dolgozni?
– Szerintem igen. A futball népszerű volt, ám ennek tapasztaltuk az árnyoldalát is. Amikor például a svédek elleni selejtezőn kiderült,
hogy nem jut ki a válogatott a németországi világbajnokságra, gyűlölködő és fenyegető levelek és telefonhívások százai zúdultak ránk, többen be is jöttek a szövetségbe, amit akkor nem védett portaszolgálat.
Az pedig egyértelmű volt, hogy sikeres meccsek után könnyebben kinyíltak a különböző vállalatok vezetőinek az ajtajai, míg a kudarcok idején sokszor a már megbeszélt találkozókat is lemondták, ez egyébként már nem a hetvenes, hanem a nyolcvanas és a kilencvenes évekre értendő.
A kőkemény Kutas István után mekkora változást hozott a kedélyes Szepesi György érkezése az elnöki posztra?
– Teljesen megváltozott a hangulat a szövetségen belül és kifelé is, hiszen Szepesi Gyuri hallatlanul népszerű ember volt. Hagyott minket dolgozni, nem akart mindenbe beleszólni.
Szepesi György (fotó: jochapress)
– Az ő elnökségének az idején két bundabotrány is kirobbant. Az egyiknél a Honvédtól éppen ennyi pontot vettek el, hogy még bajnok lehessen, a válogatott alapemberei megúszták valamilyen enyhe büntetéssel, másokra viszont szigorúan csaptak le. Ez felülről jött utasítás volt?
– Nem tudok ilyen nyomásról. A fegyelmi és a fellebbviteli bizottságnak két karakán elnöke volt, akik korábban már ellenálltak befolyásolási kísérletnek. Az viszont világos volt, hogy egy Honvédot nem lehet kizárni az élvonalból, a válogatott a kispestiekre épült, a mexikói világbajnokság előtt a játékosait lehetetlen volt eltiltani, és a bizottság tudta ezt magától is.
– Önről mindenki úgy beszélt annak idején, mint a különböző sorsolások nagymesteréről. Hogyan készült el akkor egy teljes bajnoki idény sorsolása, amikor még nem ismertük a számítógépeket?
– Ez érdekes kérdés, mert itt már nyíltan megjelent a politika. Például október 23-a és március 15-e környékén a Ferencvárosnak mindig idegenben kellett játszania. Vagy: bányásznapon a bányahátterű csapatoknak otthon kellett pályára lépniük, és amikor ott volt a mezőnyben a Tatabánya, a Pécs, a Komló és a Salgótarján is, akkor ez nem volt egyszerű. Az egyik bajnokságban hét fővárosi csapata volt az élvonalnak, és Kutas István kitalálta, hogy ezeknek egymás ellen mindig kettős rangadó keretein belül kell megmérkőzniük a Népstadionban.
Éjszakáim mentek rá a sorsolás kialakítására, de csak rossz megoldás jöhetett ki, a Kaposvár például egymás után hétszer kényszerült idegenbe. Amikor egy megbeszélésen a képviselője ezt kifogásolta, Kutas azzal torkolta le, hogy nem a vidék fogja megszabni a menetrendet.
– És a Magyar Kupában? Tényleg megmelegítettek golyókat azért, hogy az alacsonyabb osztályú csapatok erősebbekkel játszanak mondjuk a negyeddöntőktől?
– Nem, nem volt golyómelegítés. Másként történt. Az volt az elvárás, hogy oldjuk meg, a végén neves csapatok játsszanak az elődöntőkben és a döntőkben, hogy ezzel is emeljük a kupa rangját. Ezért a csapatok nevét felírtuk egy-egy papírra, azokból hengert formáltunk, és befőttesgumival fogtuk őket össze. Az alacsonyabb osztályú csapatok hengerét sűrűbben ölelte körbe a gumi, a többiekét ritkábban, és a sorsoló tapintásból tudta, hogy mikor melyiket kell kihúznia. Hozzáteszem, a kupa rangját jottányival sem tudtuk növelni, akárkik játszottak, alig jöttek ki a nézők.
– Irrapuato, a válogatott mexikói kudarca milyen hatással volt a szövetségre?
– Nagyon rossz. Személy szerint engem is megviselt, mert előtte ott voltam Ausztriában a magaslati edzőtáborban, és láttam, hogy Mezey György mekkora munkát végeztetett el a játékosokkal. Biztos voltam a remek szereplésben. De a kudarc nagyon megviselte Páncsics Miklóst, a főtitkárt is, amit megérzett az apparátus, eluralkodott a letargia, és távozott Szepesi György is.
– Mondhatni, az a szovjetek elleni 0-6 szétzilálta a magyar futballt, hiszen a válogatottat is szétkergette a közvélemény.
– Máig sem értem, hogy miért. Hadd ugorjak előre, a kilencvenes évek végére, amikor a jugoszlávok elleni pótselejtező két meccsét 12-1-re elveszítettük. Akkor is mindenki az MLSZ-t szidta és a mi fejünket követelte. Azokban a napokban találkoztam az osztrák főtitkárral, és hitetlenkedett, hogy nálunk egy ilyen kudarc miatt tényleg képes lemondani az egész elnökség. Ők éppen kikaptak a spanyoloktól 9-0-ra hazai pályán, és neki adtak tizenhétezer schillinget a meccs kifogástalan megszervezéséért. A szövetségi kapitányt persze kirúgták, de az apparátus megbüntetése senkinek az eszébe sem jutott.
– Ebben azért közrejátszhatott, hogy a nyolcvanas években úgy tűnt, a szövetségi kapitányok az igazi főnökök, és az elnökök fejére nőttek.
Mészöly Kálmán (fotó: FARKAS JÓZSEF)
– Szepesi György egyszer azt mondta, többször is beadta a derekát Mezey Györgynek, de nem volt könnyű Mészöly Kálmánnal, majd Verebes Józseffel sem, mindhárman karizmatikus emberek, akik szerették keresztülvinni az elképzeléseiket. Mindezt táplálta, hogy Buda István, az állami sporthivatal elnöke egy vezetői értekezleten azt mondta Mészöly Kálmánnak ránk mutatva, hogy ezek itt mind azért vannak, hogy a te munkádat segítsék.
– Szepesi György után már nem profi sportvezető, hanem egy üzletember, Somogyi Jenő lett az elnök. Ő hogyan került képbe?
– Akkoriban még nem választották, hanem felülről kinevezték az elnököt a szövetség élére. Jenő bácsi volt az utolsó kinevezett, az utódja, Laczkó Mihály már a közgyűlés voksaival lett elnök.
Amúgy Demján Sándor volt a kiszemelt, aki egy nap az MSZMP Központi Bizottságában tárgyalt erről az egyik nagyfőnökkel. Valamiért bement Kádár János is, és amikor megtudta, miről van szó, megkérdezte: Demján elvtárs, maga annyi mindennel foglalkozik, tényleg lenne elég ideje a futballra is? Ő ebből ő azt értette, hogy nemmel kell felelnie, és éppen ott járt Somogyi Jenő, akit megkérdeztek, vállalná-e, ő pedig igent mondott. Hozzáteszem, remek ember és vezető volt, nagyon szerettem és tiszteltem őt.
– A rendszerváltás idején a futball állami anyagi bázisa lényegében megszűnt. Miből élt meg a szövetség?
– Éppen Somogyi Jenő elnöksége idején vált az MLSZ önálló szövetséggé, majdnem teljesen elszakadtunk az államtól, amely csak az olimpiai válogatottat finanszírozta a MOB-on keresztül. Akkor vezettük be, hogy fizetni kellett a futballisták játékengedélyéért, emellett a válogatott meccseinek a jegybevételei jelentették a rendszeres bevételt. Sikerült szereznünk jelentős szponzort, amely a válogatott mérkőzésein látható reklámokért annyit fizetett, hogy ha szerény körülmények között is, de nagyjából tudtuk működtetni a szövetséget. Állandó pénzzavarral küszködtünk, és próbáltuk kihasználni a kapcsolatainkat. A Szovjetunió egyes részein például a szerencsejáték még viszonylag szűz terület volt, egyszer az Urálon túl, Szibériában is tárgyaltam ilyen üzletről – mint kiderült – egy maffiafőnökkel, de nem lett belőle semmi.
Czékus Lajos (fotó: Havran Zoltán)
– A MLSZ egyáltalán tudott bármiben is segíteni a kluboknak?
– Anyagilag nem. Viszont ott volt a televíziós jogok értékesítése, amelyekkel kapcsolatban igazságtalanul ragadt rajtam egy vád. Egy alkalommal láttamoztam egy iratot, amely arról szólt, hogy a liga a saját hatáskörébe tartozó meccsek közvetítéseinek a jogát átruházza Bodnár Györgyre, a Szaknévsor tulajdonosára. Később elhíresült, hogy én kótyavetyéltem el az összes mérkőzést, holott a liga hatáskörébe nem tartozott bele akkor a bajnokság és a Magyar Kupa sem, tehát ezekre az a dokumentum nem vonatkozott. Kétségtelen, roppant zavaros idők voltak azok. Később, Laczkó Mihály elnöksége idején nagy viták után sikerült pontot tenni az ügy végére úgy, az MLSZ a jogokból befolyó pénznek csak a tíz százalékát kapta meg, a többi a kluboké lett.
– Akkor ön már főtitkár volt.
– Igen, és büszke vagyok rá, hogy engem nem kineveztek, hanem megválasztottak. Először nem akartam indulni, ám a posztra pályázó embert nagyon nem kedveltem, nem akartam volna vele dolgozni, ezért én is ringbe szálltam.
Laczkó Mihály előtte megszavaztatta a ligákkal és az elnökséggel is az én támogatásomat, az utóbbi akkor Hajdúszoboszlón ülésezett, és ott volt Lennart Johansson, az UEFA elnöke is vendégként. Amikor a voksolás zajlott, ő is felemelte a kezét, ami nagyon jólesett.
Ha jól emlékszem, sem előtte, sem azóta nem volt olyan főtitkára az MLSZ-nek, aki nem kívülről, hanem az apparátuson belülről érkezett a posztra.
– Huszonhat év után viszont távozott a szövetségből, amikor Kovács Attilát választotta meg a közgyűlés elnöknek. Nem jöttek ki egymással?
– Ez nem derült ki, mert én a közgyűlést előtt én már kértem a felmentésemet. Idegileg is mélypontra kerültem, mert több névtelen fenyegetést kaptam, az MLSZ-szel szerződésben álló biztonsági cég emberei két hétig őrködtek a szigetszentmiklósi házamnál. Nem derült ki, hogy mit akarnak tőlem, csak szidtak névtelenül a telefonban, és kiszúrták az autóm kerekeit. Kovács Attila ellen, aki a Soroksár elnöke volt, fegyelmi eljárást indítottam, mert minősíthetetlenül beszélt a szövetségről, és emiatt eltiltást is kapott. Így nem is kandidálhatott volna elnöknek, ám a fellebbviteli bizottság felmentette. Úgy éreztem, nekem ezt nem kell folytatnom.
(magyarnemzet / Pajor-Gyulai László)
Post Views: 1
