A Matias cégcsoport „2014. január 1-től megszünteti a pécsi futball finanszírozást” Matyi Dezső klubtulajdonos pénteki bejelentése szerint.
„Életem legnehezebb döntését kényszerültem meghozni az utóbbi napokban. A PMFC fő támogatója, működésének biztosítója az Alexandra csoport, illetve azon belül a Matias Borászat. A Matias Borászat a hosszú távú befektetései érdekében finanszírozási szerződést kötött a Széchenyi Bankkal, amely számomra eddig ismeretlen okból, általam nem ismert motiváció miatt, hazudott és meghiúsította az érvényes szerződésünket. Ezáltal szükségszerű döntést kellett hoznom felelős vezetőként” – mondta Matyi Dezső pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
A sportvezető hozzátette, bízik abban, hogy „Pécs város vezetői megtalálják a módját a csapat jövőbeni üzemeltetésének”.
„A Széchenyi Bank üzleti etikátlanságára, ilyen szintű mellébeszélésre és felelőtlen hazudozásra nem voltam felkészülve. Természetesen a jogi lépéseket az ügyben megtettük” – jelentette ki Matyi Dezső, aki 2007 óta tulajdonosként irányította a baranyai klubot.
A PMFC-Matias 17 forduló után 25 pontjával 7. helyen áll az OTP Bank Liga tabelláján.